Bizalmatlanság az áfa visszaigénylésénél

Jól indult az év azoknak a vállalkozásoknak, amelyek vettek, és azoknak is, amelyek eladtak autókat. Az ugrásszerű növekedés azonban csak ideiglenes volt.


Sokan vásároltak új gépkocsit még a múlt év végén alacsonyabb áfával, ám nem helyezték forgalomba, mert kivárták a januártól érvényes alacsonyabb regisztrációs adót, és csak az idén kértek rendszámot a kocsira. A másik forgalomnövelő ok az volt, hogy az idén már csak Euro5-ös vagy annál jobb környezetvédelmi besorolású, de drágább haszonjárművet lehet forgalomba helyezni, ám a maradék raktárkészletek még felmentést kaptak. Mindezek mellett némi vigaszt jelentett a kereskedőknek, hogy az első hónapok gyenge forintjának és az alacsony magyarországi nettó áraknak köszönhetően minden korábbinál jobban virágzott a reexport, melynek tempója a harmadik negyedévben sem lassult. Nagyjából az idei többlet, vagyis hat-hétezer autó került néhány napos magyarországi rendszámozás után főleg német, belga, francia és osztrák vevőkhöz.

A többletek elolvadtak a nyárra, és az utolsó hónapok számai összességében már elmaradnak a tavalyi értékesítési adatoktól, azzal együtt, hogy egy-két nagyobb közbeszerzés még felpörgette a számokat, ekkora állami flottaigények azonban csak két-három évente vannak. Tovább halasztják járműcseréiket az amúgy is nehéz helyzetben lévő kis- és középvállalkozások, mert leginkább a másodlagos szerepet betöltő szállítási eszközökön spórolnak. Ha mégis rászánják magukat új gépkocsik vásárlására, akkor nem találnak bankot, mely teljes flottát, például 10–30 autót egyben megfinanszírozna. Még a korábbi években megbízható ügyfeleknek is három-négy helyen kell hitelt kérniük 60–100 millió forintos beszerzéseikhez. Takarékossági okokból egyre több cégnél a kollégák egymás között cserélgetik autóikat, hogy kiegyenlítsék a többet utazó értékesítők és irodisták, valamint a budapestiek és a vidékiek járműveinek futásteljesítményét, de az is megfigyelhető, hogy új beszerzéseknél kisebb kategóriájú és alacsonyabb felszereltségű modellekre váltanak.

Augusztusban még pluszban voltak az újautó-értékesítési számok, ám szeptemberben már személykocsikból és haszonjárművekből is kevesebb kelt el, mint a tavalyi hasonló időszakban. Hiába bíztak az őszben az autókereskedők, a szeptemberben forgalomba helyezett 3521 új személyautó alig több, mint a múlt évi azonos időszakban volt. A kishaszonjárműveknél már augusztusban visszaesés volt, ám a kereskedők abban bíztak, hogy ez a vakációval magyarázható, de a Datahouse őszi adatai már ebben a jármű-kategóriában is erős mínuszról szólnak: a szeptemberi 834 eladott autó 11,4 százalékkal kevesebb a tavalyinál, a buszoknál 70 százalékos, a motorkerékpároknál 5,3 százalékos a visszaesés. Az első kilenc hónapban 39 ezer új személyautó és 7500 új kishaszonjármű kapott rendszámot, ez az előbbiek esetében 16 százalékos, az utóbbiaknál hétszázalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest.

A PSA Peugeot Citroën vállalati értékesítési igazgatója, Tüttő László szerint továbbra is a céges beszerzések dominálnak, keresettek a dízelmotoros és dobozos áruszállítók, mert a benzinesek nemcsak fogyasztás, hanem adózás, például az üzemanyag áfájának visszaigénylése szempontjából is hátrányosabbak. A PSA csoportnál a 2,2 literes és 120, illetve 150 lóerős teljesítményű dízelek a legnépszerűbbek, az erősebbeket különösen a külföldre fuvarozók használják.

A Renault Hungária ügyvezető igazgatója, Maróthy Miklós szerint továbbra is hiányoznak a magánvásárlók, az új autóknál 70 százalék feletti a céges vásárlások aránya. A nyár óta csökken a kishaszonjármű-piac, ami egyértelműen a gazdaság visszaesésének a jele. A kisteherautóknál egyébként lassan visszafordulnak a vevők a kis hengerűrtartalmú benzines motorok felé, de egyelőre a dízelváltozatokból fogy több.

A Mazda Motor Hungary ügyvezető igazgatója, Együd Tibor szerint a hazai piac enyhe növekedése leginkább a flottavásárlásoknak és a reexportnak köszönhető, a hagyományos autóvásárlás továbbra is alacsony szinten stagnál. Nőnek a sportterepjárók eladásai, az ügyfelek 90 százaléka magas felszereltségű modellt választó készpénzes vásárló, a CX-5-ös modellnél például a tízmillió forintnál drágább 2,2 literes dízelmotoros Revolution a legkeresettebb.

A Toyota Motor Hungary kommunikációs menedzsere, Varga Péter elmondta: céges ügyfeleik körében meghatározó a hazai piacvezető pickup, a Hilux, melyből 74, az Avensisből 20 százalékkal növelték eladásaikat, de egyre népszerűbbek a hibridek, a Yaris, az Auris és a Prius is.

A piacvezető Ford Hungáriánál 87 százalékos a flottaarány, és mint Varga Zsombor kommunikációs igazgató elmondta, a rendeléseknél alapfelszereltségnek minősül a klíma, az ülésfűtés, és nőtt az érdeklődés az olyan praktikus extrák iránt, mint a tolatóradar és kamera, valamint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer és sávtartó asszisztens. A motoroknál továbbra is keresettek az 1,6-os dízelek, továbbá a kétliteres Eco-Boost turbóbenzinesek, de egyre népszerűbb a háromhengeres, egyliteres EcoBoost, mely már elérhető a Focus, a B-Max és C-Max modellekben.

A Hyundai Motor Hungary marketingigazgatója, Kovács Pál szerint a márka eladásaiban a piaci trendekkel összhangban a flottaértékesítés 70 százalékot tesz ki, ügyfeleik között sok az orvos, autós oktató és taxis. Igényesebb lett a piac, keresettebbek a jobban felszerelt és motorizált modellek, de fontos szempont a garanciális feltételek elemzése is. Finanszírozás szempontjából az év elejével bevezetett áfaváltozások (a tartós bérlet – operatív, illetve nyílt végű pénzügyi lízing – havi díjának áfa-visszaigényelhetősége) piaci élénkülést nem, csak a finanszírozási formák közötti átrendeződést hoztak. A lízingkonstrukcióval, illetve az áfa-visszaigényléssel kapcsolatban egyelőre kisebb bizalmatlanság figyelhető meg az ügyfelek között, mert még kérdéses, hogy az áfa mekkora része igényelhető vissza (magán-, illetve céges használat aránya), és miként reagál majd az adóhivatal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.