Minimális befektetés milliárdos haszonnal

Kétezerszeres hasznot elérni egy befektetésen nyolc év alatt nem lebecsülendő teljesítmény, dePeter Thielnek (képünkön), a Facebook egyik igazgatójának ez sikerült. Thiel kivárta a kötelező türelmi időszak végét, amit a tőzsdei részvénykibocsátáskor a bennfentes személyek számára előírnak, majd azonnal piacra dobta a birtokában lévő Facebook-részvények döntő hányadát. Thiel a világ legnagyobb közösségi portáljává fejlesztett Facebook egyik legelső befektetője volt, kockázatitőke-társasága révén 2004-ben félmillió dollárral szállt be a cégbe, s most 1,036 milliárd dollárt vett ki belőle – írja a Bloomberg. A türelmi időszak lejártakor 20,1 millió részvényt adott el 396 millióért, míg a májusi tőzsdei bevezetéskor pedig 640 milliót kapott az általa felkínált részvénycsomagért. Peter Thielnek még így is több mint ötmillió részvénye maradt, ez mai árfolyamon százmillió dollárt ér. Az igazgató neve jól cseng az online szakmában, hiszen társalapítója és vezérigazgatója volt az internetes fizetési rendszert kidolgozó és működtető PayPalnak. Posztjától 2002-ben vált meg, amikor az Ebay internetes áruház és aukciósház 1,5 milliárd dollárért átvette a céget. Thiel lépése elemzők szerint elgondolkodtató lehet, s ha példáját a vállalat üzletmenetére közvetlen rálátással bíró vezetők is követik, az igen rossz jelzés lenne befektetők számára, s tovább morzsolódna az árfolyam, ami amúgy is felére zuhant vissza a kibocsátás óta. Márpedig a Facebook növekedési kilátásait, profittermelő képességét illető aggályok így is egyre erősebbek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.