Több százan már találtak új állást

Körülbelül 800 ember már talált magának új munkát a komáromi Nokiától elbocsátott emberek közül –mondta a Népszabadságnak László Zoltán, az üzemi tanács vezetője. Eddig egyébként kétkörnyi elbocsátás zajlott le, az első esetben mintegy 1200 ember kapta meg a papírjait április végéig, míg közel 900 ember május végéig. Utóbbiak közül még a többség a felmondási időszakát tölti – tette hozzá. Az utolsó, csaknem 200 fős elbocsátás szeptemberben–októberben zajlik majd le. Akadnak bőven, akik még képzéseken vesznek részt, miután összesen 17 szakmai képesítést adó tanfolyamból választhatnak a dolgozók. Mikor híre ment, hogy a Nokia leépítést tervez, már akkor több cég is bejelentkezett az alkalmazottakért, s a jelek szerint ebben nincs is változás. Nagyon sok ember az autóiparban, illetve annak beszállító cégeinél kapott állást. Sok volt dolgozónak az Audi adott munkát, ahol most az átképzésüket töltik, s ezt követően kerülnek állományba – jegyezte meg László Zoltán. Emellett többen a győri, tatabányai ipari parkban székelő cégeknél találtak munkalehetőséget.

Hogy valóban mennyire keresettek a munkavállalók, azt jól jellemzi, hogy volt olyan munkakör – üzemvezető –, amelyben dolgozók a felmondólevelük átvételekor tudták a következő munkahelyüket. Akik a feldolgozóiparban kerestek munkát, azok közül egyébként többen Ausztriában találtak lehetőséget, de néhányan Németországig, Hollandiáig, valamint Angliáig „jutottak”, ugyanakkor a szakszervezet olyanról is tud, aki Norvégiában, az építőiparban helyezkedett el. Nem könnyíti a helyzetet – véli az üzemi tanács vezetője –, hogy a Nokia munkahelyi kultúrája magas színvonalú volt, így arra is van példa, hogy volt, aki elhelyezkedett, de már elhagyta új állását, mert akkora visszalépésnek érezte. Ugyanakkor sokaknak még mindig nincs munkájuk, számukra az autóipar változatlanul lehetőséget jelent, ám több lehetőség is akad a nyugati határ mentén vagy az északnyugati országrészen – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.