A Nemzetközi Valutaalap bemondja az unalmast?

A külföldi politikusok a fenyegetéssel, a görög vezetők a rémisztgetéssel próbálkoznak – miközben kedden visszatér Athénba a rettegett trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, Nemzetközi Valutaalap). A görög kormány több hónappal elmaradt a beígért költségcsökkentésekben, így már az is kérdéses, hogy megkaphatja-e szeptemberben a mentőcsomag következő, 31,5 milliárd eurós részletét. E nélkül viszont a nyugdíjakat és a közalkalmazottak fizetését sem tudná utalni.

Az „eddigi legkritikusabbnak” nevezte az elkövetkező két hónapot Kosztasz Hatzidakisz görög fejlesztési miniszter, aki szerint az országban „rendkívüli állapot” uralkodik. Az Ethnosz című görög lapnak azt nyilatkozta: „Ha a jelenlegi kormány megbukik, a következő már a drachma kormánya lesz.”

Harapófogóban van az Antonisz Szamarasz vezette kormánykoalíció. A júniusi választások után még abban reménykedett, hogy két év haladékot kap a trojkától a rendkívül szigorú feltételek teljesítésére, de most Jannisz Szturnarasz pénzügyminiszter az Imeriszia napilapban közölte: a határidő kitolására semmi garancia. Célként már csak annyit jelölt meg, hogy augusztus végéig „legalább elfogadható” jelentést írjon Görögországról az EU/IMF-csapat.

Lehűtötték a reményeket német politikusok is, akik az elmúlt napokban újra és újra hangsúlyozták: szó sem lehet a pénzügyi mentőöv feltételeinek fellazításáról. Philipp Rösler gazdasági miniszter egyenesen úgy fogalmazott az ARD német közszolgálati tévében: „Görögország valószínűleg nem tudja teljesíteni a feltételeket, ebben az esetben pedig nincs több kifizetés.” S ha véget ér a pénzügyi támogatás, Rösler szerint a görögök is ráébrednek, hogy „talán okosabb elhagyni az euróövezetet”.

Emelte a téteket Guido Westerwelle német külügyminiszter is, aki a Hamburger Abendblatt című lapban kifejtette: az EU/IMF-követelményrendszer felpuhítása kizárt dolog. „Ez nem fog működni, a Rubikont nem lépjük át” – mondta.

Aligha véletlen, hogy éppen a Der Spiegel német hetilap szellőztetett meg egy jelentést, miszerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem venne részt Görögország további támogatásában, és erről már az EU illetékeseit is értesítette. A dokumentumban –amelyet sem a berlini, sem az athéni pénzügyminisztériumban nem kommentáltak – az áll, hogy a washingtoni székhelyű IMF-ben egyre erősödik a görögökkel szembeni türelmetlenség és kiábrándultság.

Tíz- és ötvenmilliárd euró közé teszi a kiszivárogtatott jelentés a pluszköltséget, amelyet az Athénnak adott határidő kitolása okozna. Ez azért is problematikus lenne, mert több EU-tagállam már most vonakodik újabb összegeket a görögök megsegítésére fordítani. Ráadásul az IMF esetleges kivonulása a pénzcsapok azonnali elzárásához is vezethet: Hollandia és Finnország például egyértelműen a valutaalap részvételéhez kötötte a mentőcsomagba való befizetést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.