Bankároknál járt az IMF

– Lehet, hogy a piac arra számít, hogy a romló gazdasági környezet majd gyors megállapodásra kényszeríti az Orbán-kormányt, de szerintem ez nem így lesz – mondta lapunknak az egyik magyarországi kereskedelmi bank vezetője, akivel találkozott a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttsége.

A neve elhallgatását kérő bankár szerint a magyar gazdaság jelenlegi helyzete nem indokolná egy negatív fordulat beálltát. (Erre rímel az Eurostat tegnapi közlése, mely szerint Magyarország azon kevés uniós tagállam közé tartozik, amelyik képes volt tavaly csökkenteni az adósságrátáját, s 80 százalék közeli mutatója az idei első negyedévben alacsonyabb volt mind az eurózóna, mind az unió egészében mért átlagos szintnél.)

Ha pedig az euróövezet felől érkezik a vihar, az itthon jelentkező káros hatásokat majd „külső tényezőkre lehet fogni” – utalt arra a szakember, hogy ez esetben a kabineten kívül álló okokkal magyarázná a helyzet romlását a kormány. A megállapodásra azonban ezután sem mutatna nagyobb eltökéltséget, mint eddig, mert a gyengébb forintot, magasabb hozamokat nem kell a saját gazdaságpolitikájának hibájaként magyaráznia. – Meglepne, ha a mostanitól eltérne a álláspontja, komoly fordulatnak kell ahhoz beállnia a gazdasági folyamatokban, hogy ez bekövetkezzen. Ha így lesz, azt is csak 3-4 hónapos távban tudom elképzelni – mondta a bankvezető. A hitelnyújtók küldöttsége egyébként az elmúlt napokban több nagy kereskedelmi bank vezetőjével is konzultált. Úgy tudjuk, ezek a találkozók nem a Magyar Bankszövetség égisze alatt történtek, hanem külön-külön kereste fel a delegáció a bankvezéreket.

Biztosra vehető, hogy ezeken a megbeszéléseken szóba került a tranzakciós illeték. Nem mint adópolitikai eszköz, hanem mint a gazdasági növekedést gátló egyik intézkedés, a bankok ugyanis visszafoghatják hitelkihelyezésüket az illeték miatt. Nem ez volt az első intézkedés, amely a hitelpiac befagyásához vezetett az Orbán-kormány ideje alatt.

A tranzakciós illeték kivitelezéséről korábban megállapodtak a bankok a kormánnyal (a dokumentumba azonban bekerült egy olyan pont is – az MNB illetékfizetési kötelezettsége –, amiről a bankok nem tudtak), arról már tárgyalt a parlament, megtörtént a zárószavazás is, de a köztársasági elnök még nem írta alá a törvényt az Országgyűlés honlapjának tanúsága szerint.

A bankok nem tekintik teljesen lezártnak az illeték szabályozását, főként a hatástanulmányokra lennének kíváncsiak, de valószínű, hogy az IMF-látogatás miatt is napirendre kell tűzni a kérdést. E tárgyalások egyik eredménye a törvény újbóli megnyitása lehet –vélekedtek lapunknak a bankszakmában dolgozó szakemberek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.