Általános vélemény, hogy a tetőtér minden szempontból egyet jelent az ideális lakhellyel: tágas és világos, ráadásul kötelező extraként panorámás kilátás és tiszta levegő jár hozzá. Mielőtt azonban bárki az avatott szem magabiztos pillantásával kezdené méregetni a háza tetejét, egyezkednie kell a három méteren belül lakó szomszédjaival, és engedélyt kell kérnie az építési hatóságtól, a tűzoltóságtól és a közművektől is.

Az engedélyeztetés szempontjából nem mindegy, hogy bővíteni akarjuk-e a lakást, vagy teljesen újat emelünk, marad-e a tető, vagy változtatunk rajta, igazodik-e az átépítés a tűzrendészeti szabályokhoz, illetve beköthető-e a víz, a gáz és a villany. Szigorú határozatok védik a szomszéd házakat a rájuk nyíló ablakoktól, a bennük lakókat pedig attól, hogy az építési jogaik bármilyen szempontból sérüljenek.

Gyakori probléma, hogy az eredeti tetőt nem lakásszigetelésre képezték ki. A statikus dolga, hogy megállapítsa, elég-e megerősíteni a födémet, vagy ki kell-e cserélni a tető héjalását, sőt, az is előfordulhat, hogy teljesen át kell építeni a tető szerkezetét, hogy lakható legyen az alatta húzódó tér. Nem szabad elfelejteni, hogy egy tárolóhelyül szolgáló padlásnak teljesen más követelményeknek kell megfelelnie, mint egy lakásnak, így az átépítés az esetek nagy részében a hő- és a hangszigetelés teljes változtatásával, avagy kialakításával jár.

Nem árt még az elején félretenni a tetőtéri manzárdszobákról alkotott romantikus elképzeléseket, és a valóság talaján állva átgondolni, hogy valóban megéri-e az átalakítás a vele járó költségeket. Ne lepődjünk meg azon sem, ha a megbízott építész magánjellegűnek hangzó kérdéseket tesz fel: jó esetben az a célja, hogy a lakók minden igényét kielégítse, és olyan tényezőkre is gondol, ami az átlagembernek eszébe sem jutna.

A tervezés első feladata a lépcső helyének meghatározása. Ha az eredeti lakrészt szeretnék kibővíteni, a kérdés viszonylag egyszerű, ám külön álló lakásnál más a helyzet, hiszen független élettérhez saját feljáró dukál. Annak, aki az új lépcsőt az épületen kívül vezetné el, érdemes figyelembe vennie, hogy a kültéri házrészek fokozottan ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, így nemcsak az építésük körülményesebb, hanem gyorsabban is rongálódnak, mint beltéri társaik.

Ha már tudjuk, hogyan fogunk feljutni az új lakótérbe, következő viszonyítási pontként a vizesblokkot kell feltérképezni. Akárcsak a társasházi lakások építésekor, a tetőtér kialakításakor is fontos, hogy az újonnan megálmodott fürdőszoba olyan helyiség fölött legyen, amelyiknek a berendezése kevésbé kényes a beázásra, nehogy az évszázadokon keresztül örökölt mahagóni bútorok lássák kárát, ha egy emelettel feljebb eldugul a lefolyó. Mindenkori aranyszabály, hogy fafödémre nem szabad fürdőszobát építeni, mert a víz idővel elkorhasztja a fát. Azért is olyan közkedveltek a tetőterek, mert a változó belmagasság miatt kevesebb négyzetmétert fizet ki a vevő, mint amennyi területet valóban használ. A kieső – 1,90 méternél alacsonyabb belmagasságú – tereken kevésbé célszerű nappalit vagy konyhát berendezni, ám kitűnően hasznosíthatóak dolgozósarokként vagy gardróbként, ha pedig semmi más nem jut eszünkbe, minden lehetetlennek látszó sarokban elfér még egy utolsó utáni beépített szekrény.

Gikszerveszély

Magyarországon a hatvanas-hetvenes években alakították ki az első tetőtereket, eddig kellett ugyanis várni, amíg megbízhatóvá váltak a víz- és a hőszigetelési technikák. Gikszerek azonban még a nyolcvanas években is akadtak: állítólag az egyik Váci utcai tetőtér beépítésekor félvállról vették azt a szabályt, hogy fürdőszobát nem szabad fafödémre építeni. A padlózatot szépen lassan addig korhasztotta a víz, amíg már nem bírta tovább, és beszakadt a békésen fürdőző lakó alatt. Szerencsére az alatta lévő helyiségben éppen nem tartózkodott senki, és a kádastul egy emeletet zuhanó férfi is túlélte a balesetet.

Nem mindegy, hogy a lakást bővítik, vagy új lakást építenek ki a tetőtérben