A számok vitatkoznak Orbánnal

A számok nem igazolják Orbán Viktor kormányfő minapi nyilatkozatát, amely szerint a kormányváltás óta több mint egymillióval többen dolgoznak és adóznak. A valóság az, hogy a kormánya által megszüntetett adókedvezmények miatt lett több az adókötelezettek száma.

A miniszterelnök a Delmagyar.hu internetes portálnak adott e heti interjúban így értékelte kormánya első két évét: „Ma körülbelül 3 millió 750 ezer ember dolgozik és adózik. Amikor a kormányzást átvettem, 2 millió 600 ezer ember fizetett adót. Tehát jól haladunk, de még több munka kell.”

Az adó- és a munkaügyi statisztikából azonban mást lehet kiolvasni, nem azt, hogy a munkaerőpiacon érdemi előrelépés történt volna az elmúlt két évben. Évente nagyjából 4,5 millióan tesznek adóbevallást, közülük 3,7-3,75 millióan vallanak bérjövedelmet (a többiek például tőkejövedelmet szereztek, vagy valamilyen ellátásban részesültek, amiről szintén számot kell adni az adóhatóságnak).

Ennél kevesebben, mintegy 2,4 millióan vannak azok, akiknek tényleges adókötelezettségük keletkezett, a többiek a jogszabályok biztosította kedvezményekkel eltüntették az adójuk teljes összegét. Ez volt legalábbis a helyzet egészen mostanáig. Az idei adóbevallási szezonban viszont (amelyben a tavalyi jövedelmekről kell beszámolni) minden bizonnyal jelentősen megcsappan azok száma, akik nem tudnak adókötelezettséget felmutatni. Erre az adóhatóságnál is számítanak.

Tájékoztatásuk szerint „a személyi jövedelemadózást érintő szabályok módosítása várhatóan jelentős mértékben közelíti az adókötelezettséggel rendelkező adózók számát a munkaviszonyból bérjövedelmet szerzők létszámához”.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

Hozzátették, hogy a tavalyi évről csak az idén májusig beérkezett bevallások statisztikai feldolgozását követően állnak rendelkezésre végleges adatok. Vagyis az adóbevallások szerint nem történt más, mint hogy az adórendszer szigorításával többeknél keletkezik adófizetési kötelezettség, mint korábban. A feketegazdaság fehérítéséről ellenben szó sincs.

A foglalkoztatási és munkaerő-piaci statisztikából sem lehet arra a következtetésre jutni, amit a miniszterelnöki interjú sugall, hogy elindult volna a fellendülés. A két évvel ezelőtti és a mostani adatok szerint a foglalkoztatottak száma a kormányváltás óta 80 ezerrel emelkedett, miközben a munkanélküliség lényegében stagnált.

Adójóváírást akarnak

Az LMP visszaállítaná az adójóváírást és a háromkulcsos (a félszuperbruttóra számított, 16, 36, 40 százalékos) személyi jövedelemadót – jelentette be a párt tegnapi tájékoztatóján, ahol felhívták a figyelmet, hogy a családi adókedvezményt még az átlagfizetésűek is csak alig tudják igénybe venni. A sávhatárokat 3,5, illetve hétmillió forintnál húzná meg a párt. Ezzel párhuzamosan kiterjesztenék és automatikussá tennék a vagyonosodási vizsgálatokat, amiből szerintük 30 milliárd forint pluszbevétel származhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.