Nyárköszöntő megszorítás

A hazai össztermék (GDP) fél százalékának megfelelő értékű idei megszorítást vár el Brüsszel Magyarországtól, ennek a részleteit júniusig kell kidolgoznia az Orbán-kormánynak.

A mai árakon 140 milliárd forintos megtakarítás összetevőire az uniós pénzügyminiszterek tanácsa tegnapi maratoni ülésén nem tett konkrét javaslatot. Annyi az alapelvárás, hogy strukturális jellegű kiigazítás legyen, magyarán hosszú távon, tartósan enyhítse a nyomást a költségvetésen. És ezzel párhuzamosan növelje a társadalom terheit, ugyanis ezt a pénzt valahogy elő kell teremteni: vagy be kell szedni, vagy kiadási oldalon kell megtakarítani.

A jó hír az, hogy amennyiben ezt a vállalását hitelesen tudja teljesíteni a kormány, a 2013-ra Magyarországnak járó kohéziós támogatásokból visszatartott 495 millió euró – forintban gyakorlatilag ugyanannyi, mint amennyivel ki kell igazítanunk a büdzsét – folyósítását engedélyezi az EU. Az eredeti menetrend szerint a költségvetés GDP arányában mért hiányának félszázalékos csökkentésére szeptember 13-ig adott volna haladékot az Európai Bizottság, most azonban világossá vált, hogy hamarabb akarnak pontot tenni az ügy végére. Elemzők szerint ennek egyetlen nagy előnye biztosan van: meggyorsítja a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között még el sem kezdődött tárgyalásokat, s így az EU/IMF-hitelszerződés hamarabb megszülethet.

A kormánynak még arról is tájékoztatnia kell Brüsszelt, hogy az ágazati különadók kiesése, illetve a bankadó megfelezése miatt a bevételi oldalon keletkező űrt hogyan kívánja betölteni. Ismeretes, hogy a kormány és a bizottság között nézeteltérés mutatkozik a hiányszámokat illetően. Amíg Budapesten 3 százalék alatti idei és jövő évi költségvetési hiánnyal számolnak, Brüsszelben 3, illetve 3,6 százalékos a várakozás, mert az egyszeri tételek megítélésében különböznek a vélemények. A február 22-én elfogadott kormányhatározat szerint az idén GDP-arányosan 0,1, jövőre 0,4 százalékos költségvetési megtakarítást érnek el például a tömegközlekedési támogatások és a gyógyszerkassza ismételt megkurtításával.

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere szerint az EU kőkeményen veszi tavaly elfogadott új fiskális követelményrendszerének betartását, s velünk szemlélteti, hogy ebben nem ismer pardont. Szerinte nem azon van a hangsúly, hogy a kiigazításokra adott határidőt pár hónappal előrehozták, hanem azon, hogy mielőbb megegyezzünk az EU/IMF-hitelcsomagról. Fel kell venni a kapcsolatot az IMF-fel, és vele egyeztetve kellene a hiánycsökkentési pályát felvázolni, mert így a kormány egy esetleges csúszás esetén is hitelesen demonstrálni tudná elkötelezettségét a költségvetés rendbetétele iránt. Arra Bebesy Dániel nem akart ötletekkel szolgálni, hogy a lefaragásokat mely területeken lehetne a legkisebb fájdalommal megtenni, de azt megjegyezte, hogy az utóbbi időszakban bejelentett intézkedések hatásait sokszor rosszul mérték fel, ezért azok eredménye nem mindig találkozott a kormány eredeti elvárásaival.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.