Lázár elismerte a Continental-kooperációt

Elismerte Lázár János frakcióvezető lapunk hétfői cikkére reagálva, hogy a trafiktörvény megalkotásában „volt szerepe” a Continental Dohányipari Zrt.-nek, ám a politikus közölte azt is: a javaslatot a Fidesz képviselőcsoportja írta, a cég csak véleményezte azt. Eredetileg is azt szerette volna, hogy a jogszabály megalkotásában legyen szerepe a Continentalnak, mivel egy magyar dohánygyártóról van szó. Dohányügyekben a korábbiakban is kikérte a magyar és a külföldi gyártók véleményét – tette hozzá. Hétfőn arról írtunk, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester és a Continental Zrt.-t vezető Sánta János kezdettől fogva együttműködött a sajtóban nagy port felvert trafiktörvény kialakításában, méghozzá azzal a céllal, hogy a Continentalt helyzetbe hozzák a dohánymultikkal szemben.

Az együttműködésre egy baklövés nyomán derült fény: a törvényjavaslat Brüsszelnek kiküldött dokumentumában nyoma maradt, hogy azt Sánta János gépén hozták létre.

– Lázár János hazudott és lebukott – jelentette ki Schiffer András az LMP hétfői sajtótájékoztatóján, aki szerint a kormánypárti politikus és a mögötte álló üzleti körök különböző lobbicsoportok nyomása alá helyezték a jogalkotást. Közös nyilatkozatban határolódott el a Sánta Jánoshoz köthető „esettől” a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének három tagja, a British American Tobacco, az Imperial Tobacco és a United Leaf Tobacco. A nyilatkozatuk szerint Lázár János és a Continental együttműködéséhez nincs köze a DMBSZ-hez, így senkinek, semmilyen, a szövetség szakmai álláspontjától eltérő javaslat képviseletére nem volt mandátuma, cikkünk állításai pedig számos etikai és jogi kérdést is felvetnek. (Munkatársainktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.