Pedig ezt az egész trafikmizériát olyan szép kerek, viccesen értelmetlen csalimeseként tálalták, hogy az ember már kezdte elhinni. Adva volt Lázár János, aki ugye nemrégiben azzal fojtotta bele a szuszt egy kormányzati kollégájába, hogy az „a szolgáltatók érdekét képviseli”, míg ő, Lázár „a fogyasztók pártján áll”. (Tus!) Ezután a fogyasztók barátja benyújtott egy törvényjavaslatot, miszerint a tisztelt fogyasztó a jövőben a sarki bolt helyett esetleg szíveskedjen a falu, avagy a kerület másik végébe kutyagolni, ha még mindig cigit akar venni. 

A dohánymultik vezetői a nyilvánosság előtt néma hullamosollyal fogadták, hogy kiskereskedelmi hálózatuk cirka felét majd egy tollvonással felszámolja a kormány. Hiszen mit is veszíthetnek? Potom húsz-harminc-ötvenmilliárd forintot – tippelgetek. Ja, és évente.

Másutt egy ilyen javaslat láttán minden mezei dohánylobbista menten szívrohamot kap. Nem így nálunk, a tavaly „magyarországi befektetővé” avanzsált dohánymultik Brüsszelig hallatszó üvöltés helyett széttárt karokkal sóhajtoztak, be kár, hogy lobbistáik mostanában rendre ajtón kívül rekednek. Ismétlem: az egész hihetetlenségében volt valami hihető is.

A felszínről nézve a Nemzeti Együttműködés Rendszere ugyanis együtt nem működésről szól, azzal az indoklással, hogy a kormányközeli kiváltságosok nemzeti ügyeinek kivételével itt érdekük csak a zembereknek lehet, ők pedig a babapelenka árától az olajhelyzetig mindenről mindenféle véleményüket bőségesen elmondták már a választáson két éve.

Most azonban egy érintésre feltárult egy új dimenzió is: egy szürke hivatalnok a Nemzetgazdasági Minisztériumnál megnyomott egy gombot, egyenesen Brüsszelig repítve a trafiktörvény tervezetét, a dokumentumban pedig nyoma maradt annak is, hogy az egyik dohánycég vezetőjének a kezén is keresztülment. Tanúsította ez az elektronikusan rögzített névjegy, hogy Lázár szépen végig nemzetikonzultálta vele az egész jogszabályt.

Esti mese helyett itt a már unalomig ismert szappanopera: a fideszes urak protekcionista meg egészségvédelmi lózungokba bújtatva saját üzleti hátországukat építgetik a multikkal szemben. A multik vállat vonnak, és itt látszólag besorolnak a nemzeti együttműködés díszletei közé – az „együttműködés” is csak egy hívószó, olyan, mint nekik a „light” – közben odakint Brüsszelben már szorgosan fúrják az egészet.

Fogyasztóvédő János pedig saját, soha ki nem mondott konklúzióját idézve: csak egy lobbista. És gyorsan szögezzük le: hála a jó istennek. Mert neki az a dolga, hogy ne csak a főnök úr vízióira vagy a munkáslevelezők meglátásaira figyeljen. Ahogy gazdasági érdekszervezeteknek meg az, hogy a cégeik érdekeit nézzék, és visítsanak, ha a törvényhozó valami ordas hülyeséget akar rájuk és vásárlóikra erőltetni.

Ez így tiszta és logikus lenne. Igaz, egy ilyen modellben semmi értelme sem volna az egész nemzeti együttműködős felhajtásnak.