Különutas csehek

Nemcsak belpolitikai, hanem éles kormánykoalíciós vitát is gerjesztett hazájában Petr Necas cseh miniszterelnök, aki hétfőn este az uniós csúcstalálkozón elsősorban a csehországi ratifikációs eljárás tisztázatlanságára hivatkozva nemet mondott (a britek mellett) a pénzügyi szigort erősítő kormányközi szerződésre. – Számunkra elfogadhatatlan az is, hogy habár Csehország 1,5 milliárd eurót utalt a Nemzetközi Valutaalapnak, a jelenlegi tervezet szerint a kormányfője mégsem lehet ott minden, az euróval kapcsolatos valamennyi csúcstalálkozón –nyilatkozta cseh újságíróknak.

A legerősebb kormányerő, a Polgári Demokrata Párt (ODS) vezetői támogatták a kormányfő – a pártelnökük – lépését, miként Radek John, a legkisebb koalíciós partner, a Közügyek (VV) elnöke is, aki szerint Csehország nem lenne egyenrangú partner az euróövezethez tartozó államok között, ezért egyelőre nincs mit keresnie ebben a társaságban.

Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter, a kormánypárti TOP 09 elnöke viszont éles szavakkal bírálta a kormányfőt, aki szerinte nem az ország, hanem az ODS euroszkeptikus szárnyának érdekeit tartotta szem előtt Brüsszelben. – Nagy-Britannia elutasító indokainak nemzetközi összefüggései vannak, amelyeket a legtöbben megértenek, a mi belpolitikai magyarázkodásunk viszont szánalmas. Ha ez így marad, akkor politikai elszigetelődés és meredek gazdasági hanyatlás felé sodródunk – szögezte le Karel Schwarzenberg, aki tegnap négynapos hivatalos izraeli látogatásra indult, ezért csak e hét végén tárgyal a kialakult helyzetről a TOP 09 vezetősége. Hozzátette azonban: elképzelhető, hogy a kormányfő csupán a politikai izmait fitogtatja, aztán márciusig – amikor a tervek szerint az uniós szerződés aláírására kerül sor – visszatáncol.

– Petr Necas nagyon rossz stratégiai döntést hozott, amelynek következtében Csehország magára marad az uniós tagországok között. Egyszersmind gyáván is viselkedett, mert behódolt Václav Klausnak – nyilatkozta megkeresésünkre Bohuslav Sobotka. Az ellenzéki cseh szocdemek (CSSD) elnöke arra utalt, hogy a cseh elnök néhány napja levélben tájékoztatta a miniszterelnököt arról, semmiképpen sem hajlandó aláírni olyan nemzetközi szerződést, amely alapján hazája csatlakozna a költségvetési unióhoz. Ezért Petr Necas ügydöntő népszavazás kiírását javasolta Csehországnak a pénzügyi unióhoz való csatlakozásáról. Javaslatát azonban nemcsak a két koalíciós partner, hanem az ODS több vezetője is ellenezte. Václav Klaus második, s egyben utolsó elnöki megbízatása egyébként jövő februárban jár le.

A cseh gazdasági szakértők egyelőre nem nyilatkoztak Prága különutasságáról. Megkeresésünkre Jan Bures cseh elemző kifejtette: egyelőre csak a politikusok lelkendeznek, pedig korai az öröm, hiszen a szerződés még bonyolult ratifikálási folyamaton megy keresztül, Franciaországban például majd csak a választások után. (Pozsonyi tudósítónktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.