Több mint duplájára nőtt a támogatás

Megjelent a Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázati kiírás módosítása, amely szerint több mint duplájára, 4 millióról 10 millió forintra nő a vissza nem térítendő támogatás összege, míg a kedvezményesen felvehető hitel akár a 20 millió forintot is elérheti. Bővül a kedvezményezetti kör is.

A konstrukcióban a legkisebb, 1–9 fős mikrovállalkozások fejlesztéseikhez 10 százalékos önerő mellett akár 45 százalékos támogatást igényelhetnek. A fennmaradó rész finanszírozása pedig a piacinál kedvezőbb kamatozású, államilag támogatott mikrohitellel biztosítható a Kombinált Mikrohitel Program keretében. A kölcsön összege 8 millióról 20 millió forintra emelkedett. A kedvezményezettek körét is bővítette a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, eltörölték az eddigi 200 millió forintos árbevételi korlátot. A tavaly januárban megjelent kombinált programhoz kapcsolódóan eddig közel 3300 pályázatot nyújtottak be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.