Ipari ügynökök: takarítónak lenni jó álca
Az üzleti hírszerzői szakma tipikus esete annak, amikor az akciófilmek, a regények és a média által felkapott ritka botrányok teljesen elferdítik a valóságot, és vagy szuperhősként, vagy elvetemült gazemberként tüntetik fel az ezzel foglalkozó szakembereket. De mint Jasenszky Nándortól, az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága egykori alosztályvezetőjétől, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tíz éve folyó gazdasági, üzleti, információ- (hír)szerzés tanfolyam oktatójától megtudtuk, a valóság ennél jóval prózaibb, és nem valószínű, hogy az üzleti hírszerzés vagy az ipari kémelhárítás egyhamar bekerül a legvágyottabb karrierek közé.
Már csak azért sem, mert az ezekkel foglalkozó szakembereknek ma Magyarországon még nincs akkora presztízsük, mint Nyugat-Európában, ahol a munkának már több évtizedes hagyománya van.
– Az általános biztonsággal a cégek többsége tisztában volt, de a hírszerzésről és az információbiztonságról 2005 előtt nem igazán hallhattunk Magyarországon azért, mert még nem alakult ki az a gazdasági környezet, mint ami a nyugati világban megszilárdult az évtizedek alatt – magyarázza Jasenszky. A Műegyetem Mérnöktovábbképző Intézetében tíz éve folyó képzés célja nem több és nem kevesebb annál, mint hogy ezt az űrt kitöltse. A tanfolyam részvevői többnyire cégvezetők, illetve nagyvállalatok középszintű vezetői, akik 17 óra alatt megtanulhatják, hogy milyen szerteágazó a cégbiztonság és a hírszerzés területe, illetve kikhez lehet fordulni segítségért. Olyan ismeretanyagot kapnak, melynek a segítségével megvédhetik magukat attól, hogy kemény munkával és jelentős anyagi ráfordítással megszerzett eredményeiket illetéktelenek a saját hasznukra fordíthassák.
– Amikor ezt a szakmai anyagot benyújtottuk a műszaki egyetemnek, és az előzetes értékelés zajlott, Rubik Ernő professzor megtisztelt minket azzal, hogy elolvasta a tankönyvünket – meséli Jasenszky.
– Az egyik legnagyobb elismerés, amit valaha kaptunk, hogy azt mondta: ha ő annak idején ennek az információnak a birtokában futott volna neki a bűvös kockának, akkor egészen biztos, hogy máshogy alakultak volna a dolgai. Hiába volt önmagában egy zseniális játék, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, mert a Rubik-kocka iskolapéldája annak, amikor egy terméket nem a megfelelő módon tesznek ki a világpiacra.
Az üzleti hírszerző munkája adathalászattal, utazgatással és a legkülönbözőbb emberekkel folytatott csevegésből áll. Nem egyenlő az ipari kémkedéssel, vannak ugyan olyan területek, melyek határmezsgyén mozognak, de a szükséges információk 80 százaléka legális úton megszerezhető, az interperszonális kapcsolatokból még hozzá lehet pakolni további tíz százalékot, a fennmaradó rész pedig kikövetkeztethető.
A hírszerző feladata, hogy információkat gyűjtsön a megbízó vállalat piaci szegmenséről, figyelje a konkurenciát és azokat is, akik potenciálisan azzá válhatnak. Nemcsak a piaci mozgást, de a másik fél adatgyűjtési módszereit is elemezni kell: milyen eszközökkel él, mennyire agresszív, meddig hajlandó elmenni céljai elérése érdekében? Ezekre az elemzésekre a menedzsmentnek sem ideje, sem kapacitása nincs, pedig a kulcsfontosságú döntések meghozatalához ezeket a feladatokat el kell végezni, és itt jön képbe a hírszerző. A vállalatok többsége mégsem ilyen, hanem jellemzően defenzív (és eseti) feladatok ellátásával bízza meg a szakembereket. A magyar cégek már csak akkor hívnak biztonsági szakembert, ha baj van. Ekkor létrejöhet egy hosszú távú együttműködés, de ez ritka. Senki nem akar azzal foglalkozni, és pláne nem költeni rá, hogy kidolgozzon és fenntartson egy komplett védelmi rendszert.
– A kémelhárításról érdemes tudni, hogy az információlopás módszerei igen banálisak – persze a nagy turpisságok nem is kerülnek nyilvánosságra, mert egyik félnek sem érdeke –, nem kell ahhoz az éj leple alatt siklórepülővel beugrani a vezérigazgató irodájába, hogy kulcsfontosságú iratokra, többéves vagy évtizedes kemény munkával megszerzett kontaktlistákra és kutatási eredményekre rátehessem a kezem – mondja a szakember. – Ha egy átlagos irodába hajnali kettőkor betoppan valaki, vajon mit lát? Az íróasztalok tele iratokkal, a monitorok sarkára ragasztott kis cetliken telefonszámok, nevek, emlékeztetők, miközben egy takarító cég serénykedik az épületben. Nem kell profi betörőnek vagy nemzetközi szuperkémnek lenni ahhoz, hogy az adott céghez jelentkezve egy héten belül már a vezérigazgató irodáját takarítsam zavartalan magányomban – mutat rá az egyik legnagyobb és igen jellemző biztonsági résre Jasenszky. A legtöbb véletlen vagy szándékos kiszivárogtatás egyébként a dolgozók, és főleg a középszintű vezetők pletykálgatása miatt történik, mert míg az informatikai biztonságra a legtöbb helyen már nagy figyelmet (és sok pénzt) fordítanak, a humán szférát nem ellenőrzik megfelelően.
A szakértő szerint azonban nincs miért aggódni, a vezetők lassacskán rájönnek arra, hogy nálunk sem működik máshogy az üzleti élet, mint Nyugaton, és a legális gazdasági információszerzés, no meg az üzleti titkok védelme előbb-utóbb itthon is a munkakultúra részévé válik. Már csak azért is, mert a gazdasági szereplőknek nem érdekük a hatósági beavatkozás, amely nem is biztos, hogy sikerrel záródik, a presztízsvesztés kockázata viszont magas.
Aki mindezek ellenére ezzel szeretne hivatásszerűen foglalkozni, annak a szakértő azt tanácsolja, hogy szerezzen valami társadalomtudományi alapképzést, például tanuljon szociológiát, vagy végezzen a Rendőrtiszti Főiskolán. A felsőoktatásban a hírszerzés nálunk tantárgyi szinten jelenik csak meg. A hazai szakemberek túlnyomó többsége éppen ezért az állami, titkosszolgálati szférából került a civil pályára, egész egyszerűen azért, mert máshol nem volt lehetőség ilyen elméleti és tapasztalati tudásra szert tenni. Jasenszky Nándor mégis úgy véli, hogy jól van ez így: semmi szükség arra, hogy valamelyik egyetemen önálló, diplomás képzésként megjelenjen a hírszerzés, mert ha csak háromévente tíz embert is bocsátanának ki ezek az intézmények, már az is sok lenne.
Próbamunka
Azoknak a hallgatóknak, akik elhatározzák, hogy a gazdasági hírszerzés területén építenek karriert, Jasenszky és kollégái minden gúnyolódás nélkül fel szokták ajánlani, hogy menjenek el dolgozni melléjük, keljenek olyan korán és üljenek annyit a gép előtt, mint ők, és majd elválik, hogy van-e hozzá még kedvük.
És ez igaz a volt kollégákra is, mert amíg egy nyomozó akkor is megkapja a fizetését, ha az adott hónapban egyetlen felderített ügye sincs, ebben a szakmában csak az elért eredmény számít, semmi más.
