Harc a Beatles dalaiért

A Vivendi Universal és a Citigroup a megegyezés közelébe jutott az EMI zenetárának megvásárlásáról, vagyis például a Beatles és a Coldplay felvételeinek jogairól.

A legnehezebb kérdésben, ki kezelje a kiadó nyugdíjalapját, sikerült megállapodni, ez az amerikai bank feladata marad. A vételár ennek nyomán persze magasabb a vártnál, 1,9 milliárd dollárt tehet ki. Piaci elemzők azonban figyelmeztetnek, amíg nem ütik rá a pecsétet az alkura, bármikor félbeszakadhatnak a tárgyalások.

Az utolsó közös koncert
Az utolsó közös koncert

Nem zárható ki, hogy az orosz-amerikai milliárdos, Len Blavatnik tulajdonában lévő Warner Music is beszáll a versenybe. S minthogy a Universal a legnagyobb, az EMI pedig a negyedik a zeneipari cégek sorában, az esetleges adásvételt még a versenyhatóságoknak is jóvá kell hagyniuk az óceán mindkét oldalán.

A Citigroup februárban vette meg az EMI-t a Terra Firma cégtől, s most mindkét üzletágat értékesíteni akarja. A zenetár mellett eladó a zenekiadói részleg is, amely igen sikeres. A legesélyesebb vevőnek egyelőre a Sony látszik, de a KKR-Bertelsmann duó is szeretne beleszólni az ügyletbe. Bevételben ez nagyjából annyit hozhat a Citigroup konyhájára, mint a zenetár, összesen majd négymilliárd dollárhoz juthat a bank.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.