Az Erste-csoport a lakástakarék-piacon

Hamarosan 10-12 százalékos piaci részesedést kíván elérni az Erste csoport a hétfőtől piacra lépő Erste Lakás-takarékpénztár Zrt.-vel. Azért döntöttek a társaság megalapítása mellett, mert véleményük szerint a következő években egyre nagyobb igény lesz az öngondoskodásra, ezen belül a lakáscélú megtakarítások térnyerése is mind erősebb lesz, s ugyanezt lehet elmondani a hitelezési piacról is – mondta Sztanó Imre, az Erste Bank Hungary Zrt. lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

– A fejlődésnek ráadásul tere van, hiszen jelenleg még nemzetközi és régiós összevetésben is alacsony a hazai lakás-takarékpénztári megtakarítási szándék. Ausztriában például ez a lakosság 50 százaléka körül van, Csehországban 48 százalék, de Szlovákiában is 24 százalék, míg ez itthon alig éri el a 12 százalékot. Többi között a forinthitelek térnyerése, valamint az szja-szabályok változása miatt, s nem mellékesen a kedvezően változó kedvezményezetti kör miatt ez a következő néhány évben ugyanakkor 20 százalékra emelkedhet – jegyezte meg. Így van lehetőség az Erste előtt ezen a piacon, különösen ha azt vesszük figyelembe, hogy a saját ügyfélkörben végzett felmérések szerint 30-40 százalékuk tervezi azt, hogy belátható időn belül lakástakarékpénzári szerződést köt – tette hozzá az előzőekhez Ungvári Krisztián, az Erste Lakás-takarékpénztár Zrt. elnök vezérigazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.