Mint visszaemlékezik, érkezésekor, 2001 augusztusában a boltok, szupermarketek még drága külföldi árukkal voltak tele. Az argentin peso 1:1-es átváltással a dollárház volt kötve, még a korábbi Menem-kormány pénzügyminisztere, Domingo Carvallo nyúlt ehhez a módszerhez a korábbi galoppírozó, több száz százalék feletti infláció letörése érdekében. Ami meg is hozta eredményét, ám közben az 1999-es brazil válság begyűrűzött, hiszen az argentin export harmada oda irányult, így a GDP – hosszú idő után először – negatíveredménnyel zárta az évet. A rögzített átváltás ekkor visszájára fordult, nem kínált mozgásteret a pénzügyi beavatkozásra. Így 2001-ben beindultak a spekulációk, hogy a viszonylag magas, az argentin GDP 50 százalékát elérő 125 milliárd dollár adósság esedékes részletének törlesztésére képtelen lesz a kormányzat. Újabb és újabb IMF-küldöttségek jöttek, miközben a külföldi befektetői bizalom megcsappant, egyes számítások szerint 20 milliárd dollár távozott az argentin gazdaságból.

Az augusztusi érkezés idillikus képe néhány hónap alatt szertefoszlott decemberre – idézi fel a diplomata. A magyar nagykövetség épülete akkor még a Coronel Díaz-Santa Fe sugárút kereszteződésénél volt, ahol rendszeressé váltak a tüntető felvonulások. Közszájon forgott, hogy közeleg a rögzített átváltás beszüntetése, így a bennfentesek pesójukat dollárra váltották, s bőröndökben vitték át a pénzt uruguayi bankokba. A szintén jól értesült áruházakból egyszerre eltűntek a drága külföldi termékek.

Fernando de la Rúa elnök kormányzata rákényszerült az államcsőd gyakorlati beismerésére a bankbetétek zárolásának elrendelésével. A köznyelvben „corralitónak” nevezett intézkedéssel heti 250 pesóban szabták meg a kivehető pénzmennyiséget. December 20-én és 21-én – karácsonyt közvetlenül megelőzően – válaszként kitört a népharag. Joggal, hiszen miközben egy évtized alatt Argentína lépésről lépésre haladt a pénzügyi válság felé, a korrupt és hivatalosan is kiugróan magas jövedelemhez jutó politikai elit gazdagodott, majd jó időben külföldre menekítette pénzét. Argentína 36 milliós lakosságából mintegy 15 millióan számítottak szegénynek, ők érezték meg leginkább a válság következményeit. A tömeg üzleteket fosztogatott, rabolt, vitt, amit csak lehetett a gazdagok házaiból is.

A hideg zuhany azonban csak ezután, 2002-ben következett a dollár–peso paritás helyett a lebegtetés bevezetésével, amely 1:4-es átváltásban realizálódott. Azaz a megtakarítások háromnegyed része elveszett. A hitelezés leállt. A középosztálybeliek jelentős része, akiknek korábban természetes volt, hogy a helyi télben Floridába utazzanak, hirtelen lesülylyedtek a szegények közé. A korábban szinte ismeretlen bűnözés a hétköznapok részévé vált.Még ha azóta viszszafogottabb mértékben is, valójában mind a mai napig fennmaradt, pedig 2003-tól (az időközben elhunyt) Nestor Kirchner elnöksége idején az ország a látványos gazdasági növekedés útjára állt, nagyrészt az argentin exportot adó élelmiszerek, nyersanyagok kedvező világpiaci árának köszönhetően.

Unemployed Argentines demand food at the gate of a supermarket on the outskirts of Buenos Aires, December 19, 2001. [Police in riot gear fired teargas and rubber bullets to disperse looters who ransacked shops and supermarkets in the capital and northern part of the country in some of the worst rioting in more than a decade over government austerity measures and ]poverty.