A Fidesz prózája
A háborús gazdaság és a háborús társadalmak kora után létrejött a jóléti társadalom és a jóléti gazdaságok kora, s most az a kérdés, sikerül-e Európának átalakulnia munkaalapú gazdasággá és társadalommá.
Furcsán nézhettek Orbánra, mert mi más lehetett volna a jóléti államok alapja, ha nem a munka. Mi is furcsán nézhetünk rá, mert tudjuk: Magyarország nemzeti jövedelmével köszönő viszonyban sem lévő szociális rendszerét a hatvanas-hetvenes évektől jórészt külföldi hitelekből finanszírozták. Költséges, máig álmodott jóléti álomként. Ha Orbán ezt mondta volna, igaza lenne. Mint volt Gyurcsány Ferencnek Őszödön. Ezért a kormányfő ezt nem mondhatja. Ahogy reformokról sem beszélhet. A politikus, aki ezt teszi nálunk, „politikai öngyilkosságot” követ el.Mert „az elmúlt nyolc évben a kormányok által elindított reformok sorra elbuktak”. Hogy ő milyen sokat tett ezért, arról hallgat. Ám legyen munkaalapú a jövő állama. Mitől lesz az?
A „teljesen új nyugdíjrendszertől”, amiről nem csak Párizsban, itthon is alig tudni valamit, azon kívül, hogy 2500 milliárdny imagán-nyugdíjpénztári forintot államosítottak. Bocsánat: megmentettek a tőzsdecápáktól. Azoktól, akik közé az előző napon a magyar szabadságharc nagyobb dicsőségére odavetettek ötszázmilliárdot az oroszoktól visszavásárolt Mol-részvények formájában. Hirtelen akadt ugyanis a sublótfiókban ennyi kiátkozott IMF-pénz, amelyet még a Gyurcsány-kormány vett fel kedvező kamattal, s amit a Bajnai-kormány nem osztogatott el, de amiből most szépen ki lehet stafírozni a Molt és kapcsolódó részeit.
A kormányfő viszont joggal „szégyenkezik”: Európában Magyarországon a legalacsonyabb, 56 százalékos a foglalkoztatottsági ráta. Ezért fő célja a 75 százalékos foglalkoztatottság: minél többeknek vissza kell menniük a munkaerőpiacra. Ezért szerzett jogok felszámolása fenyeget, legyen szó rokkanttá nyilvánításról vagy korkedvezményes nyugdíjazásról. Azt még el lehetne persze fogadni, hogy többé nem viszik házhoz az ebédet, és mindenkinek magának kell a piacon vásárolnia. Csakhogy a piacon üresek a standok. Élhetetlenek – mondja erre a hatalom. Aki nem elég „aktív”, magára vessen.
Hogy sikeres lehet-e ez a politika? A siker záloga a politika hitele – mondja Orbán. A hitelesség záloga a felére csökkentett parlamenti és önkormányzati képviselői létszám, a bankadó, a válságadók. „Természetesen nem voltak boldogok... de ez az egyetlen mód, amikor politikai hitelt akar magának szerezni az ember” – mondta Párizsban Orbán. Hogy ez populista cinizmus? Na és? Nem is jut el a kabinet füléig az OECD sürgetése: csökkentsék ezeket az adókat, mert torzítják a versenyt, viszszafogják a befektetéseket. A Széll Kálmán Terv – e nagypróza – céljai, a közpénzügyek rendbetétele, a növekedés serkentése, a foglalkoztatás bővítése és a versenyképesség javítása, a kedvezményes nyugdíjazási formák korlátozása, a rokkantsági ellátás felülvizsgálata és a felsőoktatás piaci igényekhez igazítása, amúgy egybeesnek az OECD ajánlásaival. De a befektetők bizalma csak akkor térhet vissza, ha a kormány végrehajtja az elképzeléseit. A módszerek nem érdeklik az OECD-t, bár Angel Gurria főtitkár még megkérdi: hogyan lehet a reformot keresztülvinni egy rebellis hírében álló országban? A kormányfő „örül” a jelzőnek. „Egy országot nem lehet átalakítani az emberek közreműködése és támogatása nélkül” – nyugtatja a demokratikus lelkeket. Ehhez olyan eszközök kellenek, mint az új alkotmány és a nemzeti konzultációk rendszere. „Erős politikai vezetés nélkül nem lehet újjászervezni az országot.”
A magyar karakterről Gurria sejthet valamit, mert megjegyzi: ha az OECD ajánlásokat készít a tagországoknak, jó tanács lenne, hogy a kormányok tegyenek szert kétharmados többségre, úgy egyszerűbb a programok végrehajtása.
Kissé fekete humor.
