Két hónap pihenő nélkül az M0-son

Előreláthatólag két hónapra lezárják a jövő hétfőn az M0-s autóút 6-os kilométerénél lévő Anna-hegyi pihenőt a körgyűrű déli szektorának bővítési munkái miatt – tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A társaság közleménye szerint az M1-es és az M7-es autópálya felé vezető oldalon április 4-től június elejéig ideiglenesen megszűnik a tankolási lehetőség, és bezár a gyorsétterem. Ezalatt az autósok legközelebb az M1-es 21-es kilométerénél, a Sasfészek pihenőben és az M7-es 26-os kilométerénél, a tárnoki pihenőben tankolhatnak.

A NIF szerint a kedvező időjárás fontos munkálatok végrehajtását teszi lehetővé: ezek sorában az egyik legjelentősebb, hogy folytatódhat a betonpálya építése. Tavaly egyébként az M1-es és az M6-os között már végeztek a burkolat 50 százalékának kialakításával, a három kilométeres szakaszt az állami beruházó értékelése szerint példás gyorsasággal készítette el a kivitelező.

Pályázatot írt ki az M4-es autópálya budapesti M0-s csomópontjától Albertirsáig vezető szakaszának, valamint alternatív megoldásként a 405-ös számú főút fejlesztéséhez szükséges döntés-előkészítő tanulmány dokumentációjának elkészítésére a NIF. A két megoldás részleteit tárgyaló tanulmánynak tartalmaznia kell a két útvonal jellemző mintakeresztszelvényeit, a jelentősebb műtárgyakat, a közműveket, a beruházási költségbecslést, a forgalmi és költség-haszon vizsgálatot, illetve a legfontosabb gazdasági, társadalmi, valamint környezeti szempontokra kiterjedő összegző értékelést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.