Készül a MÁV-csoport stratégiája

Készül a MÁV-csoport stratégiája, amely 2030-ig határozza meg a cégcsoport, illetve a magyar vasút működésének irányvonalát – nyilatkozta Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az időtáv egyrészt az Új Széchenyi-terv távlatát, másrészt a vasúti fejlesztések, beruházások, eszközök élettartamát veszi figyelembe. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a közúti közösségi közlekedést nem alárendelni kell a vasútnak, hanem összehangolni a két közlekedési alágazatot. A közösségi közlekedésnek az egyéni közlekedés a versenytársa – szögezte le az MTI-nek. Szarvas Ferenc elmondta, hogy a MÁV-csoport működésében megteremtik a teljesítményelvű értékelést, de fontos figyelembe venni azt a tényt is, hogy a különböző vállalati intézkedések bevezetése és a menedzsmenteszközök alkalmazása önmagában még nem elegendő a vasút szinten tartásához, fejlesztéséhez.

AMÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: már rövid távon is feladatuknak tekintik az utazási igényekhez igazodó kínálati ütemes menetrendstruktúra kialakítását, az utas komfort, szolgáltatási színvonal növelését. A budapesti és az elővárosi vonalak ugyancsak kiemelt kérdést jelentenek, ezért van jelenleg is napirenden a vasút és a főváros együttműködése. A vasúti pályák állapotával kapcsolatban Szarvas Ferenc elmondta: a pályák 50 százalékán a közlekedésbiztonság szem előtt tartása miatt lassújel-korlátozás alatt áll. A lassújelek feloldásához szükséges beruházásokhoz több tízmilliárd forintra lenne szükség.

A MÁV-csoport a 2010-es évet mintegy 40 milliárd forint veszteséggel zárja – mondta. A vasúttársaság – az előzetes adatok alapján – 43,1 milliárd forint veszteséggel működött a pályavasúti és központi szolgáltatásokból, a vasúti személyszállítást lebonyolító MÁV-Start Zrt. 211 millió forint, a vontatást végző MÁV-Trakció Zrt. 1,64 milliárd forint, a járműkarbantartással foglalkozó MÁV Gépészet Zrt. 107 millió forint mérleg szerinti nyereséget könyvelhet el. Az utasszám, illetve utaskilométer tekintetében a 2010. évi előrejelzés néhány százalékos csökkenést mutat. A MÁV-nál optimistán tekintenek a jövőbe, bíznak elképzeléseik helyességében, ezért a tendencia megfordulását és az utasok számának kismértékű emelkedését, az elégedettségi szint javulását várják – hangsúlyozta Szarvas Ferenc.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.