Röviden

Jövőre már nőhet a hazai számítógéppiac

Növekedés várható a hazai PC-piacon, noha az idénre várt fellendülés elmaradt: 410-420 ezer hordozható, és mintegy 120 ezer asztali számítógép lesz a forgalom. A gyártók azonban optimisták: Szabó Tamás, a tízszázalékos részesedésű Toshiba magyarországi marketingvezetője szerint az szja-változásoknak köszönhetően jövőre nőhet az eladott gépek száma. Hasonlóan vélekedett Szalay Balázs, az Acer magyarországi kereskedelmi képviseletének marketingvezetője is. Világszinten már az idén is nőnek az eladások, az amerikai Gartner informatikai piackutató cég szerint 14,3 százalékkal, 352 millióra emelkedik az eladott PC-k száma. (MTI)

Versenyhatóság: közelebb az ügyfelekhez

Juhász Miklós, a versenyhatóság új elnöke erősítené a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ügyfélbarát, szolgáltató jellegét. Az elnök a tartalmi elemek közé sorolta az előzetes konzultáció lehetőségét, például az ügyfelek kezdeményezésére indult fúziós ügyekben. Véleménye szerint a társaságok többsége abban érdekelt, hogy jogkövető magatartást tanúsítson. Nem lehet az a cél, hogy minél magasabb összegű bírság kiszabására kerüljön sor, sokkal nagyobb a társadalmi hasznossága, ha a jogsértésre eleve nem kerül sor –mondta. (MTI)

Hévíz és Zalakaros: telt házas szállodák

A szállodák nagy része telt házzalműködik a két ünnep alatt Zalakaroson és Hévízen. Karácsonykor inkább magyar vendégek töltötték meg a hoteleket, szilveszterkor a külföldi vendégekre számítanak a szállodák vezetői. A zalakarosi MenDan Hotelben a szobák nagy részét már novemberben lefoglalták. A vendégek 90 százaléka magyar, a családok nagy része Budapestről és a Dunántúlról érkezik a családbarát szállodába. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.