Maradhat az alapkamat

A londoni elemzők egyöntetű előrejelzései szerint a magyar jegybank (MNB) monetáris tanácsa hétfői ülésén változatlanul hagyja az 5,25 százalékos alapkamatot. A jövő évi kilátásokat illetően azonban eltérőek álláspontok.

A kis- és középvállalkozói szektor krónikusan alultőkésített, s egybehangzó vélemények szerint a bankszektornak jelentős felelőssége van abban, hogy a gazdasági növekedés alappilléreinek tartott cégek jobban teljesítsenek a jövőben. A valódi húzóerővé banki segítség nélkül nem válhatnak, finanszírozásukhoz olcsó hitelre van szükség. A bankok hitelezési kedve nő ugyan, az olcsóság viszont még nem jellemzi a pénzintézeteket. Kulcstényező ebben a jegybanki alapkamat alakulása, ugyanis ha magas a ráta, a kereskedelmi bankok kockázatvállalás nélkül tarthatják betéteiket a jegybanknál, s hitelezésre kevesebbet különítenek el. Az alapkamat csökkentése a beruházási kedv élénkülése irányába hat, ám erre a londoni elemzések szerint még várni kell.

A BNP Paribas bankcsoport londoni felzárkózó piaci elemzői azt jósolják, hogy az MNB következő inflációs jelentésében 2011-re legalább 3,8 százalékos, 2012-re 3,7 százalékos átlagos inflációs előrejelzés szerepel majd. Ez azt jelentené, hogy a következő 24 hónapban az infláció 0,7-0,8 százalékponttal meghaladná a 3 százalékos éves célszintet, és egy ilyen mértékű túllépéssel hozzávetőleg 1,00 százalékpontnyi jegybanki kamatemelés lenne összeegyeztethető – fejtegették a BNP Paribas szakértői az MTI munkatársának. A BNP Paribas elemzői ugyanakkor közölték, hogy saját inflációs előrejelzésük enyhébb az MNB legutóbbi, augusztusi infl ációs jelentésében szereplőnél, ám az azóta bejelentett adóintézkedéseket figyelembe véve a cég is emelte saját prognózisát: az új adóztatási tervek ismeretében az eddigi 3,1 százalékról 3,2 százalékra változtatta a jövő évi átlagos inflációra szóló jóslatát, és 2,4 százalékról 3,0 százalékra növelte a 2012 egészére érvényes átlagos inflációs előrejelzését. A ház elemzői szerint egy ilyen inflációs profil nem igényelne jegybanki kamatemelést, ám a kamatcsökkentés mellett szóló érvek is „jórészt eltűntek”.

Hasonló következtetésre jutottak a JP Morgan bankcsoport londoni elemzői, akik hétvégi előrejelzésükben úgy fogalmaztak, hogy „sem a kamatcsökkentés, sem a kamatemelés mellett nem szólnak erőteljes érvek”. A ház szerint a kormány elkötelezettsége a hiánycélok mellett, valamint az erősebbé vált piaci kockázatvállalási hajlam lehetővé tette a forint stabilizálódását, elősegítve, hogy a kamatemelés lekerüljön a napirendről. A monetáris tanács egyik tagja „következetesen” kamatcsökkentésre voksol, így hétfőn ismét szóba kerülhet az enyhítés, de „az elsöprő többség” valószínűleg kamattartásra szavaz – jósolta a JP Morgan. Azzal számolnak, hogy az MNB a jövő év első felében nem nyúl az alapkamathoz, a második fél évben azonban fokozatos szigorításba kezd.

A TD Securities befektetési tanácsadó elemzői ugyanakkor úgy vélik, hogy a forintpiacon még mindig „túlzottan negatív árazás” érvényesül. A cég az év végére 270 forintos, 2011 negyedik negyedére 262 forintos eurót jósol, változatlanul gyenge hazai kereslettel. E helyzetben a ház azzal számol, hogy az MNB 2011 első negyedében 0,25 százalékponttal 5,00 százalékra viszi le alapkamatát.

A Barclays Capital úgy vélekedett, hogy csak egy erőteljes – szerkezeti reformok melletti elkötelezettséget is tartalmazó – távlati költségvetési terv kínálhatott volna esélyt a további kamatcsökkentésekre. A ház szerint azonban a 2011-es évre összeállított költségvetési intézkedéscsomag inkább „új bizonytalanságokat teremtett”, ezért valószínűtlen, hogy az MNB a közeli jövőben bármikor fontolóra venné a kamatcsökkentést.

A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) elemzői a belátható távlatban szintén nem számítanak az MNB-alapkamat módosulására. Előrejelzésükben úgy vélekedtek, hogy a Fidesz-kormány „nagy valószínűséggel” tartani fogja magát a költségvetési fegyelemhez, ami enyhíti az esetleges „vészkamatemelés” kockázatát. A ház szerint erős forint esetén a monetáris tanács alapállása a jelenleginél enyhébbé is válhat a későbbi kamatdöntő üléseken. A BoA-ML londoni elemzői azzal számolnak, hogy 2011 jelentős részében is marad a jelenlegi MNB-kamatszint. Kockázatot jelenthet a 2011-re szóló költségvetés, mivel ha a beterjesztés után forinteladási hullám indulna el, az vészkamatemelésre sarkallhatja az MNB-t.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.