Vegyépszer: füstbe ment kazán

Megszólalt a felszámolás alatt álló Ganz Röck kisebbségi tulajdonosa: a befektetők hatmilliárd forintot buknak a kiskunfélegyházi kazángyáron. A felszámoló azonban ki tudja fizetni a dolgozókat. A Vegyépszernél a gazdasági válságra és az állami támogatások körüli jogi bizonytalanságokra vezetik vissza az összeomlást.

Négy évvel élte túl korábbi tulajdonosát a TE Ganz Röck Zrt.: a társaság már a Transelektro-csoport 2006-os felszámolásakor lehúzhatta volna a rolót. Az 50 milliárd forintra rúgó kötelezettsége súlya alatt megroppant cégbirodalom „megmentésére” szövetkezett Vegyépszer–Közgép–Resonator hármas azonban akkor állítólag látott fantáziát a kiskunfélegyházi üzemben. A fantáziálás ideje mára lejárt, a kazángyári álmok füstbe mentek.

Demonstráció közben lazító munkások – piros ász oszt, nem oszt
Demonstráció közben lazító munkások – piros ász oszt, nem oszt

Ráfi zetéssel szállnak ki a Ganz Röck Zrt.-ből tulajdonosai Chertes Attila szerint. A Nemzetközi Vegyépszer Zrt. igazgatósági tagja úgy számol: a 2006-ban 3,8 milliárd forint tartozással átvett társaságban a tulajdonosoknak összesen hatmilliárd forintja ragadt bent. A Vegyépszernek mintegy négymilliárd, a Resonator Kft.-nek hozzávetőleg kétmilliárd forintja bánja a kazángyári kalandot. A veszteségből csak a tulajdonosok közül évekkel ezelőtt kilépett Közgép Zrt.-nek nem jut.

A Ganz Röck összeomlásának a társaság dolgozói is a vesztesei. A Vegyépszer képviselője szerint a tulajdonosok mindent megtettek a cég és a munkahelyek megmentése érdekében. A kazángyár küszöbönálló bezárása után azonban a 140 munkás feltehetőleg nehezen talál majd új állást Kiskunfélegyházán, illetve a város közelében.

A jogos járandóságukra fél éve hiába váró és most esetleg utcára kerülő dolgozók számára az pedig legfeljebb átmeneti könnyebbség lehet, ha a felszámoló mindannyiukat ki tudja majd fizetni. Erre a bérgarancia-alap és a Ganz Röck vagyona feltehetőleg fedezetet biztosít.

Eközben mindenkinek megvan a véleménye arról, hogy az erőművi berendezések, köztük kazánok gyártásával foglalkozó cég miért omlott össze. A néhai Transelektro bennfentesei úgy tartják: a társaság egy évtizede sem volt elég hatékony a talpon maradáshoz. A dolgozók ellenben a tulajdonosok „öszszeesküvéséről” suttognak.

Chertes Attila ezzel szemben azt mondja: 2008-ig úgy tűnt, a Ganz Röck az erőművi fejlesztéseknél végzett munkáiból lassan, de biztosan le tudja építeni adósságait. A cég komoly beruházásokban vett részt például a boszniai Tuzlában és a törökországi Kangalban. A 2008-ban beköszöntő gazdasági válság azonban mindent megváltoztatott.

A megrendelések elapadtak, a fi nanszírozás a banki hitelek és garanciák megszerzésének egyre szigorúbb feltételei miatt ellehetetlenült. A társaság kénytelen volt viszszalépni már aláírás előtt álló üzletektől – így esett kútba egy török erőmű 80 millió eurós szerződése is.

Megoldást a Ganz Röck megmentési és szerkezetátalakítási tervének támogatásáról 2010 áprilisában elfogadott kormányhatározat megvalósulása jelenthetett volna, azonban a mintegy kétmilliárd forint hitel felvételének közbeszerzésével induló programból nem lett semmi. A terv brüsszeli jóváhagyása nem érkezett meg, és időközben kiderült: a magyar jogi környezet nem is alkalmas a végrehajtására. Elindítására és a társaság reorganizációs tervének elkészítésére legfeljebb jogszabály-módosítások után lenne lehetőség.

A Ganz Röck felszámolásának jogerős elrendelése után azonban a tulajdonosok erre már kevés esélyt látnak. Álláspontjuk szerint nem rajtuk múlott, hogy a kazángyárat hagyják végleg kihűlni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.