Új vezért kap az MNV

Úgy tudjuk, megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. új vezérigazgatója: az állami vagyonnal sáfárkodó testület első embere Horváth Gergely Domonkos, a Betonút Zrt. korábbi vezérigazgatója lesz. Az MNV élére kerülő szakembert a Fidesz vezetőinek holdudvarába tartozó bizalmi emberként tartják számon. Arra azonban egyelőre nincs válasz, hogy személyének kiválasztásánál milyen szempontokat mérlegeltek a döntéshozók.

Horvát Gergely Domonkos előbb a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát 1986-ban, majd 1988–1991 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Tanulmányait 1994-ben a University of Pittsburgh Katz Graduate Schoolon folytatta, ahol MBA fokozatot szerzett.

Első munkahelye az Ipari Fejlesztési Bank Rt. volt, ahol előadóként, később vezető üzletkötőként dolgozott. A Merkantil Bank Rt. treasury osztályának osztályvezetői posztjára 1990-ben került, majd ügyvezető igazgató, illetve vezérigazgató-helyettes lett.

Az OTP Bank Rt. ügyvezető igazgatói székéből 1997-ben került a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) Rt.-hez ahol 2003-ig vezérigazgatóként dolgozott. Ezt követően a Budapest Bank Rt. vállalati üzletágának vezérigazgató-helyettesi feladatait látta el 2003 és 2004 között.

Az általa létrehívott CEECSDA (Kelet-közép-európai Elszámolóházak Szövetségének) főtitkárává 1998-ban választották. A Határidős Piacok Szövetségének elnöke 2000-től, és egyúttal az EACH-menedzsment bizottsági tagja.

Az idén 48 éves szakember 2008 nyaráig a Betonút Zrt. vezérigazgatója volt, majd szabadúszóként tevékenykedett. Az MNV irányítására már megkezdte a felkészülést: vezető munkatársai közé a hírek szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től kerülhetnek be kulcsemberek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.