Adósságbehajtás gombnyomásra

Az elektronikus ügyintézés révén töredékére zsugorodhat a fizetési meghagyások kibocsátásának ideje. Ám ettől még nem biztos, hogy gyorsabban be tudják majd hajtani az adósságot. A végrehajtók ugyanis továbbra is emberek lesznek.

Nincs mód mérlegelésre, siránkozásra, bonyolult családi életünk és még kuszább pénzügyi viszonyaink citálására: június elsejétől számítógépes rendszer bocsátja ki a fizetési meghagyásokat. Az adósnak tizenöt napja marad arra, hogy írásban ellentmondással éljen. Ha nem teszi, akkor ezt beleegyezésnek veszik és a közjegyző szintén elektronikus formában elrendeli a végrehajtást. Mérlegelésre nincs módja. Az adósság néhány hét alatt behajthatóvá válik.

A közműcégek kintlévőségei is hamarabb rendeződhetnek
A közműcégek kintlévőségei is hamarabb rendeződhetnek

A bírósági ügyek száma hússzorosára növekedett a rendszerváltás óta. A piacgazdaságban ugyanis több szerződés köttetik, amelyből adódóan a szocializmushoz képes lényegesen több a jogvita is. A magyar bíróságok képtelenek utolérni magukat. Akad olyan fővárosi ügy, amelyet még iktatni sem sikerült két év alatt. A helyzet megoldását bizonyos ügytípusok közjegyzőkhöz rendelésében vélte megtalálni a jogalkotó. A közjegyzők ugyanis – az ügyvédekkel ellentétben – hatósági tevékenységet folytatnak.

– A fizetési meghagyások elektronikus kibocsátása korántsem ismeretlen az európai joggyakorlatban. Bár az is tény, hogy a német és az osztrák bíróságok 35 év alatt fejlesztették ki azt a rendszert, amire nekünk 11 hónapunk volt – ismeri el dr. Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi irodájának vezetője, aki ennek ellenére is bizonyos abban, hogy az új rendszer jóval hatékonyabban működik a korábbinál. – A bíróságok eddig sem ellenőrizték tartalmi szempontból a fizetési meghagyásra vonatkozó kérelmeket. Nincs ugyanis nyomozati jogkörük. De nem is lenne túl sok értelme.

Az országban évente 500-600 ezer fizetési meghagyást bocsátanak ki, amelynek fele fővárosi tartozáshoz kötődik. A jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások – így például a követeléskezelő cégek: BKV, parkolási társulások, MÁV, közüzemek, telefonszolgáltatók – tegnap óta kizárólag elektronikus úton nyújthatják be fizetési meghagyásra vonatkozó kérelmeiket, amelyeket a közjegyző bocsát ki szintén számítógépes rendszeren keresztül. (Ha a kijelölt közjegyzőt elsodorná az aktuális ügyek árja, akkor a gép a számítógépes adatbázis alapján automatikusan kiállítja helyette az űrlapot.) Az okiratokat a közjegyzői kamara saját részlegében nyomtatják ki, onnan küldik ki az adósnak – ez az egyetlen offl ine ügymenet a rendszerben. A kérelmeket szintén gép szignózza ki a közjegyzőkre, mégpedig a kamarai névsor alapján, ügyelve arra, hogy a szakemberek terhelése egyenletes legyen.

A közjegyzők munkadíja az ügyérték 3 százaléka. (Korábban ugyanennyit kellett leróni a bíróságoknak eljárási illetékként.) Az esetek 84 százalékában az ügyérték nem éri el a 200 ezer forintot, így a közjegyzők díjazása ritkán több 6000 forintnál. – Ráadásul a felét elviszik különböző ügyviteli, rendszerüzemeltetési költségek – magyarázza dr. Szécsényi-Nagy Kristóf, aki nem tagadja: jól jön ez a pluszbevétel a közjegyzőknek. Többségüket súlyosan érintette a gazdasági válság, forgalmuk a felére esett vissza az elmúlt évben, a közjegyzői irodák ötöde csődközelben van.

– Az elektronikus fizetési meghagyás hatásai legfeljebb őszre mutatkozhatnak meg – véli Dr. Pongrác László, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) alelnöke. A Sigma Követeléskezelő Zrt. vezérigazgatója az ügyintézési határidő jelentős csökkenésétől a fizetési morál javulását várja. Az eddigi „puha” ügyintézés helyébe ugyanis a hitelező határozott jogérvényesítő akaratának egyértelmű, okiratba foglalt kinyilatkoztatása lép.

– Ettől persze még nem biztos, hogy fizet az adós – hangsúlyozza Pongrác –, de legalább egyértelművé tesszük, hogy peregnek a behajtás homokszemei.

A követeléskezelő cégek a magyar adósságállomány közel 90 százalékát kezelik. A 250 milliárd forintra tehető kintlevőség alig ötöde céges tartozás, a többi magánszemélyek adósságaiból adódik össze.

– Az új rendszerrel legfeljebb az ügyintézés határideje csökken, a hatékonyság aligha nő – véli dr. Antolik Gyula, a Credit Controll Kft. igazgatója. – A fizetési meghagyás mindaddig nem több egy papírlapnál, amíg az adós ki nem egyenlíti a tartozását. Csakhogy a fi zetési meghagyás kibocsátá sáért előre kell fizetni, siker ígérete nélkül. A hazai bírósági végrehajtás ugyanis meglehetősen kis hatásfokkal működik. (A fokozatosság elve alapján előbb a munkabérből, bankszámláról tiltják le a tartozást, azután az ingóság, majd az ingatlan kerül sorra. Mindez évekig húzódhat.) A követeléskezelő cégek – MA-KISZ-becslés szerint – 15-35 százalékos eredményességi mutatóval dicsekedhetnek.

Sok a nem fizető banki adós

A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) szerint tavaly óriásit ugrott a késve vagy egyáltalán nem fizető banki adósok száma. Tavaly év végén a szolgáltatók által kezelt 9,45 millió hitelszerződésből (ezek összértéke 23 731 milliárd forint volt) 3,23 millió esetben (4105 milliárd forint) csúszott meg az ügyfél a törlesztéssel rövidebb-hosszabb ideig, ami 18 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adathoz képest. Az adósok több mint fele ráadásul már a kilencven napot meghaladó csúszásban volt. Az ilyen, nem teljesítőként számon tartott hitelek száma egy év alatt 27 százalékkal, 376 ezerrel, 1,78 millióra nőtt (értékben ez 1757 milliárd forintot jelent).

A nem vagy késve fizető adósok jelentős gyarapodása ráadásul úgy következett be, hogy a szolgáltatók minden eddiginél több hitelszerződést tárgyaltak újra. Az átsrukturált kölcsönök száma 2009-ben egyetlen év alatt a három és félszeresére növekedett. Az ügyfelek helyzetének számottevő javulására idén sem lehet számítani a magas munkanélküliség és vállalati csődráta miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.