A legolcsóbb kombinációk

Ha kockás a feneke, akkor nagyobb a csomagtere, ha sportos a fazonja, akkor kisebb, de nem számít, mert gyártók és vevők is inkább a divatosabbat szeretik.

A nagyok után most már a kisebbek is megpróbálnak sportosnak látszani. Mert hogy erre van igény, még rakodótér csökkenése árán is. Márpedig ha kevésbé kockás lesz a kombi háta, akkor bizony kevesebb cucc fér bele. Igaz, a vevőket elsőre a látvány fogja meg, és a számadatokkal csak később kezdenek foglalkozni. A kombi szónak még mindig van egy kis mellékíze, mert egykoron a fuvarosok járműve volt, nem véletlenül nevezik az újakat SportTourernek, GrandTournak SportWagonnak, StationWagonnak és Weekendnek.

A középkategóriában szinte valamennyi gyártó készít kombikat, a kisebbeknél, például a B szegmensben már szűkebb a választék. Nem véletlenül, hiszen az árérzékenyebb kicsik között még lépcsős hátúból is kevesebb van, a márkák pedig inkább a divatosabb, ám drágább egyterűek felé terjeszkednek. A bővülő szegmensben egyre attraktívabb modellek szerepelnek: a Renault Modus, Nissan Note után jött a Citroën C3-as Picasso, és új versenytársa az Opel Meriva, ezek azonban nemcsak formájukban, hanem árukban is más dimenziót képviselnek.

A magyar piacon nem sok márka szalonjában kínálnak kis kategóriás, ám hagyományos, és persze olcsó kombikat, de bővül a választék, igaz, közben kikopnak modellek. A Lada Kalina kombi a HungaroLada megszűnése előtt sem sok vizet zavart, csakúgy, mint a Fiat Marea Weekend. Eddig többnyire a Peugeot 207-es SW, a Renault Clio Grandtour és a Škoda Fabia Combi osztozott a tortán, most egy korábban sikeres tag, a Seat Ibiza tért vissza. Igaz, rendelni csak júliustól lehet, és az első ST-modellek érkezése szeptemberre várható.

Közben megújult a Volkswagen-csoporthoz tartozó másik márka, a Škoda Combija. Külsőleg leginkább a vidámabb első lámpatest és a kecsesebb hűtő fiatalítja a Fabia arcát. Az elődnél domborúbb motorháztető alatt és a műszerfalon már jelentősebbek a változások. A német konszern más modelljeihez hasonlóan a legkisebb Škoda is megkapta az Évmotorja díjat elnyert 1,2 literes benzines turbót, igaz a TSI-vel felszerelt Classic modell 3,5 millió forintról indul Az 1,2 literes 70 lóerős teljesítményű Cool modell 2,944 millió forintba kerül, a gázzal is működő Dual változat ára 3,62 millió forint. A Škoda kínálatában szerepel a Combi Scout, mely terepjárós külsejével képviseli a divatos irányzatot, ez azonban már közel 4,4 millió forintba kerül, és hiába keressük rajta a 4x4-es jelzést, mert csak elsőkerék-hajtással készül.

A kombimezőny legolcsóbbját a Dacia kínálja: a Renaultmotoros Logan MCV hétüléses változat ára 3,4 millió forint. Az ötajtós és ötszemélyes Acces 1,4 literes benzinmotorral 2,39 millió forintba kerül, ennek csomagtere öt utas esetén is hétszáz liter, ha pedig csak ketten utaznak, a hátsó üléstámlák lehajtásával 2,5 köbméternyi poggyászt nyel el. Ennek azonban ára van: az inkább tágas, mint sportos fazonú Logan MCV kilóg a divatos karosszériák mezőnyéből, mert a Daciánál a funkció legyőzte a formát.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.