Egy helyben topogó autóbusztender

Hétfőn harmadszor hoz határozatot a Közbeszerzési Döntőbizottság a Volánbusz buszbeszerzési tendere ügyében. Eddig háromszor zárták ki az egyedüli magyarként induló Alfa Busz Kft.-t, ám a döntőbizottság rendre visszahelyezte a céget az eljárásba.

A kívülálló számára is úgy tűnik, mintha valamilyen furcsa játékot űzne egymással a Volánbusz Zrt. és a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), hiszen a közlekedési cég által tavaly márciusban kiírt tenderen háromszor zárták ki az egyetlen, hazai gyártást ígérő pályázót, a székesfehérvári Alfa Busz Kft.-t, amelynek a fellebbezéseit a döntőbizottság eddig rendre elfogadta.

Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke egyszerre tartja gyanúsnak és felháborítónak a történteket, mivel tudomása szerint a tender kiírói a többi pályázóhoz képest az Alfa Busz Kft. ajánlatát jóval részletesebben elemezték ki, ám még így is csak olyan műszaki kizáró okot találtak az anyagban, amelyről a KDB is kimondta: emiatt nem zárhatták volna ki a fehérvári céget.

A Volánbusz Zrt. tavaly márciusban összesen 32 millió eurós buszbeszerzési pályázatot írt ki eredetileg 75 járműre, ám ezt később pénzügyi okokra hivatkozva 60 buszra szűkítette. Pontosítva: 20 darab kéttengelyes és 40 darab háromtengelyes alacsony padlós buszról van szó, mindkét kategória esetében további 20-20 járműre vonatkozó opciós vételi lehetőséggel.

A tender előminősítésén a Volánbusz a hét jelentkezőből hármat kizárt, köztük az Alfa Busz Kft.-t, amely fellebbezett a döntés ellen. Az ajánlatkérő cég a fehérváriak referenciaanyagában talált kifogást, ám a KDB azt állapította meg, hogy a Volánbusz jogsértően tette meg a hiánypótlási felszólítását. Bár az állami cég ezt vitatta, a KDB visszahelyezte az Alfa Buszt a közbeszerzési eljárásba.

A tenderen tavaly novemberben a kínai Xiamen King Long Unitedet hozták ki győztesként, míg az Alfa Buszt ismét kizárták az eljárásból. Az indoklás szerint a fehérváriak busza nem teljesíti az egyik fontos műszaki paramétert, azaz nem megfelelő a fordulékonysága.

Az Alfa Busz másodszor is a KDB-hez fordult, amely az idén januárban megsemmisítette a novemberben kihirdetett eredményt, és újra visszahelyezte az eljárásba a fehérváriakat. A döntőbizottság összevetette a Volánbusz által felkért két igazságügyi műszaki szakértőnek és az Alfa Busz által felkért szakértő cégeknek a szakvéleményét, ezekből pedig azt állapította meg: nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a fehérvári buszok fordulékonysága nem felel meg a kiírásban megfogalmazott követelményeknek, így erre hivatkozva nem lehet a társaságot kizárni a tenderből.

A Volánbusz február 10-én hirdetett újból eredményt. Ismét a King Long győzött, az Alfa Buszt pedig harmadszor is kizárták, ezúttal nemcsak a fordulékonyságra, hanem a nem megfelelően kiszámolt állóhelyekre is hivatkozva.

Mogyoróssy Tibor, az Alfa Busz Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta: harmadszor is fellebbeztek a döntés ellen, mivel álláspontjuk szerint a Volánbusz kifogásai alaptalanok. Mogyoróssy szerint egyértelmű, hogy valamilyen – általa nem ismert – okból a Volánbusz mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy a magyar tulajdonban lévő cég megnyerhesse a tendert. A cégvezető elismerte, megrendelések híján jelenleg csak a Volánbusz-tender megnyerése húzhatná ki őket a gödörből, ellenkező esetben több mint száz dolgozójuktól meg kellene válniuk.

A Volánbusz Zrt. a kérdéseinkre adott írásos válaszában visszautasította és rosszindulatú vádaskodásnak nevezte azt a feltételezést, miszerint az Alfa Busz eleve esélytelen lett volna a tenderen. Közleményéből kiderül, hogy a közbeszerzési eljárás során a King Long tette a legkedvezőbb ajánlatot, azaz összességében az Alfa Buszhoz képest 709 millió forinttal olcsóbban szállítaná le a buszokat. A Volánbusz szerint az eljárás során mindenben a közbeszerzési törvény rendelkezéseinek megfelelően jártak el, döntéseiket az általuk felkért független szakértők véleményére alapozták.

Ez utóbbi megállapítást árnyalja az a tény, hogy a KDB január 4-én meghozott határozatában súlyos jogsértésnek ítélte a Volánbusz eljárását, emiatt hárommillió forintos bírsággal sújtotta a társaságot. A Volánbusz ezt megtámadta a bíróságon.

A hétfőn megszülető újabb döntőbizottsági határozat nem csupán a fehérvári cég pályázatának sorsa miatt érdekes. Ezúttal ugyanis az Alfa Busz Kft. a közbeszerzési eljárásba történő visszahelyezésén túl azt is kérte, hogy a vetélytársait – miután megismerhette a többi pályázó anyagát, és azokban számos problémát talált – zárják ki a tenderből.

Csendélet az Alfa Busz fehérvári üzemében - A tenderen a kínaiaknak áll a zászló
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.