Nem éri meg vagyonadóba fektetni

Megjelent az APEH honlapján a vagyonadó-kalkulátor, amit már november óta ígérnek, de eddig technikai okokból nem tudták elérhetővé tenni. A Fidesz szerint nem érdemes ezzel vesződni, mert úgyis megszüntetik az adót, a befizetett összegre pedig kamatot fizetnek. Megnéztük, érdemes-e vagyonadóba „lekötni” a szabad pénzünket, fial-e annyit, mint más befektetési termék.

Tegnap megjelent az APEH honlapján a vagyonadó-kalkulátor, amely segítséget nyújt az idén bevezetett adó kiszámításához. A törvény két melléklete ad ugyan támpontokat – az elsőben kerületenként, illetve megyénként adják meg ezer forintban az egy négyzetméterre eső átlagértékeket, míg a második korrekciós tényezőket tartalmaz, melyek az ingatlan állapota és más ismérvek alapján adják ki az adóalapot – de az adózóknak nem feltétlenül elegendő ez az információ a valós összeg pontos megállapításához. Az APEH viszont rendelkezik az ingatlan-nyilvántartásokkal (évek óta hozzá tartoznak az illetékügyek), így a kalkulátorral tovább lehet pontosítani a fizetendő összeget.

Sokadik kísérletre tette most közzé az adóhatóság a kalkulátort. Eredetileg novemberre ígérték, ám – többszöri halasztás után – csak január első teljes munkahetének végén került publikálható állapotba a számláló. Kérdés, egyáltalán megérte-e a beleölt munka. Az Alkotmánybíróság február táján tárgyalja a vagyonadóról szóló törvény ellen benyújtott indítványokat, de ha veszi is ezt az akadályt a jogszabály, a tavaszi választást követő kormányzásra legesélyesebb Fidesz az első döntései között tervezi megszüntetni a vagyonadózást. Szakértők szerint akkor sem szabad szem elől téveszteni a jogszabályba foglalt határidőket, ha csak az új kormányon múlik a jogszabály sorsa. A kormányalakítás ugyanis valószínűleg elhúzódik május végéig, márpedig az első részletet az szjabevallással egy időben, legkésőbb május 20-ig be kell fizetni. Az evásoknak, egyéni vállalkozóknak ennél is korábban, február 25-ig kell rendezniük a befizetést, nekik tehát csak az Alkotmánybíróság döntése jelenthet menekülést az adó alól.

A Fidesznek arra az esetre is van forgatókönyve, ha a törvényt csak az első részletek befizetése után iktatják ki. Ebben az esetben a befizetett összeget kamatostul kapják vissza az adóalanyok – ígéri a párt. Arról, hogy ez mekkora kamatot jelent, nem nyilatkoztak, de vélhetően a jegybanki alapkamattal megegyező mértéket számolnának fel. Most 6,25 százalék a kamat, ami az elemzők szerint az év végére 5,50 százalékra csökkenhet. Ám tavasz végén, kora nyáron, amikor a döntés megszülethet a visszafizetésről, még ennél magasabb lesz a ráta. Valószínűleg 6,00 százalék – a választásokig még belefér 0,25 százalékos csökkentés, de a voksolás idején, a bizonytalan helyzet miatt, valószínűleg kivár a jegybank a további mérsékléssel.

Ha az ügyet mihamarabb rendezni akarja a Fidesz, akkor már kora ősszel visszautalja a pénzt, kamatostul. Ebben az esetben a 6,00 százalék időarányos részéhez jutnak a befizetők: akik februárban fizettek, azok 3,25-3,50 százalék kamatra számíthatnának, akik májusban, azok 2,00-2,25 százalékra. Ezek nem kiugróan jó kamatnyereségek a piacon elérhető befektetésekhez képest (persze egy folyószámlán parkoló, le nem kötött pénz után kapott látra szóló kamathoz képest azért jók). Akinek tehát van néhány millió forint forgatható szabad tőkéje, nem érdemes vagyonadóba „lekötnie”, még úgy se, hogy a határidőnél jóval hamarabb átutalja az adót az adóhatóságnak.

Persze minden azon múlik, valójában mikortól és mekkora kamatot fizetne a Fidesz. Ha az általunk vázolt forgatókönyv valósul meg, akkor az első részletben befizetett 20-25 milliárd forint adót (az egész évre várt 50 milliárd forint nagyjából felét), valamint az erre jutó 450-500 millió forint kamatot kell majd kiutalni a költségvetésből.

Az adót mértéke 30 millió forintig 0,25 százalék, 30 és 50 millió között 0,35 százalék, felette 0,50 százalék. Adómentes az első ingatlan, ha nem éri el a 30 millió forint forgalmi értéket, és életvitel szerűen lakik benne, illetve a második ingatlan, ha nem éri el a 15 millió forintot. Minden további ingatlan adóköteles. Azt az adóalany dönti el, hogy meglévő ingatlanjai közül melyiket tekinti elsőnek, másodiknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.