Aknára futhatnak az IMF mentőakciói

Helyi belpolitikai tényezők veszélyeztetik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai mentőakcióinak sikerét. A patthelyzetek feloldása érdekében az IMF-nek engednie kell a szigorból.

Ukrajnától Izlandig belpolitikai villongások, erős társadalmi elégedetlenség figyelhető meg, amely elbizonytalanítja az IMF által megsegített országok külföldi befektetőit – írja a Reuters. Számos országban az IMF-hitel feltételeként a kormányok durva megszorító intézkedések bevezetését vállalták magukra, de ezeket pokoli nehéz lesz most lenyomni az emberek torkán, főleg a választások közeledtével. Márpedig a külső finanszírozásnak leginkább kitett országok közül Ukrajnában, Lettországban és Magyarországon egyaránt választások lesznek az idén, s vélhetően a hatalomért zajló küzdelemben a pártok nem az IMF által megszabott megszorításokkal fognak kampányolni, hanem a rövid távra szóló ígérgetéseikkel próbálják magukhoz édesgetni a választókat.

A sort Ukrajna kezdi, ahol január 17-én tartják az elnökválasztást. Az IMF addig fel is függesztette 16,4 milliárd dolláros hitelének folyósítását, így az aktuális részletre Kijevnek várnia kell. Lehet, nem is keveset, mert az ígért, szenvedéssel járó reformok tényleges elkezdését egyik fél sem tudja garantálni.

Lettországban annyival jártak előbbre, hogy a kormány elfogadtatta a parlamenttel a közkiadások és a nyugdíjak drasztikus megcsapolását tartalmazó 2010-es költségvetést, melyet aztán az alkotmánybíróság átgondolásra visszaküldött a képviselőkhöz. A közeledő parlamenti választások a jelenlegi koalíció bukásához vezethetnek, amely az eddigi elért konszolidáció eredményeit romba döntheti, csakúgy, mint a lett lat árfolyamát, lavinát elindítva ezzel a európai pénzpiacokon.

A Magyarországgal kötött IMF­megállapodás hatályban van, végrehajtását azonban az áprilisi–májusi országgyűlési választáson várhatóan győzelmet arató Fidesz veszélyezteti, a párt ugyanis többször jelezte, hogy újratárgyalná az IMF­fel és az EU-val kötött 20 milliárd eurós hitelszerződést, és a költségvetési hiány megduplázását, 7 százalék fölé növelését is kilátásba helyezte.

Különösen feszült a helyzet Izlandon, ahol az Icesave internetes bankkal szembeni 3-4 milliárd euróra rúgó követelések közpénzből való kiegyenlítése borzolja a kedélyeket. Az Icesave a szokásos hozam duplájával kecsegtetve gyűjtött forrásokat Hollandiában és Nagy­Britanniában, amíg a pénzügyi krízis 2008 októberében maga alá nem temette. Az izlandiak 70 százaléka azonban más helyett nem akar fizetni, s ezt az álláspontot magáénak téve Olafur Grimsson elnök megvétózta a parlament által elfogadott, a 300 ezer pórul járt brit és holland kártalanítását 2016­tól lehetővé tévő törvényt. Az ügyben várhatóan február 20­án népszavazást tartanak. A szigetlakók sokat veszíthetnek, ha nem nyelik le ezt a békát: uniós csatlakozásuk válhat kérdésessé, nem beszélve a talpon maradáshoz szükséges 2,1 milliárd eurós IMF­hitel, illetve a skandináv államok által felajánlott 2,5 milliárd eurós támogatás befagyasztásáról, az ország küladósságának leminősítéséről.

A valutaalappal történő huzakodás nem szolgál az említett országok javára, pánikot okozhat a piacokon, s így a friss források hiányában se a közszféra dolgozóinak bérezésére, se az államadósság lejáró részleteinek kifizetésére nem lesz pénze a kormányoknak. Amennyiben az érintett országok nem az IMF útmutatása szerint táncolnak, a nemzetközi szervezetnek el kell döntenie, hogy kiszáll és hagyja összeomlani a segélyezett országokat, vagy enged a szigorból. A Reuters elemzése szerint az utóbbi forgatókönyv a valószínűbb. A támogatások nem apadhatnak el, de időről időre patthelyzet alakulhat ki az egyes országok és a Nemzetközi Valutaalap között.

James Morsink, a magyar IMF-küldöttség vezetője és tolmácsa. Nehezen értenek szót
James Morsink, a magyar IMF-küldöttség vezetője és tolmácsa. Nehezen értenek szót
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.