Az internetre járnak spórolni a vevők

Rakétasebességgel tör előre az internetes kereskedelem, s ebben a gazdasági válság is komoly élénkítő szerepet játszik – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése. Az online piac forgalma Európában évi tíz százalék körüli mértékben bővül.

A harminc legfejlettebb országot – köztük Magyarországot – tömörítő szervezet megállapítja, hogy az e-kereskedelmet illetően jelentős regionális különbségek alakultak ki, amelyek egyrészt az internet elterjedtségétől, másrészt az eltérő fogyasztói szokásokból fakadnak. Amíg 2004-ben az internethasználók 26,9 százaléka vásárolt árut vagy vett igénybe szolgáltatást a világháló közvetítésével, addigra átlagos arányuk tavaly már 35 százalékot tett ki az OECD-ben. A 2008. végi adatokat feldolgozó jelentés szerint legtöbben Norvégiában intézik bevásárlásaikat az interneten, arányuk a teljes felnőtt lakosság körében 62 százalék, őket a dánok (59) és a britek (58) követik. Tizenhárom százalékunkkal mi a sereghajtók közé tartozunk, igaz, még így is megelőzzük az olaszokat, portugálokat, görögöket, mexikóiakat és a 2 százalékkal sereghajtó törököket.

Fontosabb adat, hogy a felhasználók mekkora forgalmat bonyolítanak le az interneten. Erre azonban meglehetősen hézagos és nehezen összevethető adatsorokat kapott az OECD. Ezekből leszűrhető, hogy a vállalatok közötti kereskedelem (B2B) volumene meszsze felülmúlja a vállalatok és a fogyasztók (B2C) közötti forgalmat. Az utóbbi nagysága az Egyesült Államokban például tavaly 133 milliárd dollár volt, ami ötszázalékos növekedést mutat 2007-hez viszonyítva. A teljes kiskereskedelmi forgalom alig 4 százaléka bonyolódott az interneten. Ehhez képest a cégek egymás közti online adásvételei az USA-ban 3100 milliárd dollárt tettek ki, a beszerzések-megrendelések több mint 27 százalékát terelték az internetre.

Az e-kereskedelem elfogadottsága rohamosan nő. Az OECD tíz évvel ezelőtti felmérése idején azok voltak többségben, akik az internet segítségével tájékozódtak a termékről, majd lementek a boltba és megvásárolták a nekik legmegfelelőbbet. Az online és a hagyományos vásárlási módszer keverése ma is él, de jóval kevesebben alkalmazzák. 2008-ban az EU-ban az internetezők 10 százaléka vásárolt így, miközben a virtuális áruházakban 17 százalékuk hagyott pénzt. Az ezredfordulón az internetező amerikaiak 46 százaléka vásárolt az e-boltokban, mára arányuk 66 százalék fölé nőtt.

Az internetes vásárlás elfogadottsága erősen hely- és termékfüggő. A Nielsen piackutató felmérése szerint a legkeresettebb és legnagyobb tételben vásárolt termékek között világszerte a könyvek, a ruházati cikkek, a DVD-k, a játékok, a repülőjegyek és az elektronikai cikkek állnak az élen. Az Egyesült Államokban a magán célú utazásokra, nyaralásokra leadott tavalyi rendelések az online költések 37 százalékát adták, 84 milliárd dollár cserélt gazdát így a világhálón. A maradék 141 milliárd dollár 74 százalékát zenére és filmre költötték. Az e-turizmus Olaszországban még nagyobb szeletet hasított ki az online tortából: minden második euró hozzájuk folyt be.

A határokon átnyúló tranzakciók megítélése sem egyforma. Uniós átlagban a felhasználók alig hét százaléka vállalja a külföldi vásárlás rizikóját, noha már egyre több és biztonságos fizetési rendszer áll rendelkezésre. Az egyes országok között itt is nagy a szórás: Dániában és Finnországban 20-25 százalékos például a külföldi vásárlások aránya, Kanadában pedig megközelíti az 50 százalékot. Főként a nyelvi nehézségek, a magas szállítási költségek, az átejtéstől való félelem, a járulékos költségek és procedúrák táplálják a bizalmatlanságot.

Sokat számít az internetkapcsolat minősége is. A széles sávon netező írek és finnek például kétszer annyian rendelnek online, mint a hagyományos, lassú kapcsolattal rendelkező honfitársaik. A mobilinternet is segít az e-boltosoknak és szolgáltatóknak, hiszen a mobiltelefonon feladott rendelések 2015-re az idei ötszörösére, 13 milliárd dollárra nőnek az eMarketer előrejelzése szerint.

Fontos, hogy a kínálati oldal is lépést tartson a kereslettel, sőt inkább élénkítse azt. Az internetes vásárlásban élenjáró hollandoknál, svédeknél és dánoknál a kereskedők csaknem 50 százaléka működtet internetes portált is. A gazdasági válság is az e-kereskedők kezére játszik, hiszen a vásárlók egyre árérzékenyebbek lettek. A Frontier Economics felmérése szerint a brit, francia és a német piacon átlagosan 17 százalékot spórolhatnak a műszaki, illetve ruházati cikkeket interneten vásárlók. Élnek a lehetőséggel az amerikaiak is, ott az e-boltok forgalma átlagosan 11 százalékkal nőtt az idén. A legnépszerűbb áruházak közül az Amazon.com az első negyedévben például 24 százalékkal, 177 millió dollárra növelte nyereségét az egy évvel ezelőttihez képest. Nyugat-Európában a tavalyi 71 milliárd eurós online forgalom 2014-re 123,1 milliárdosra hízik. Franciaországban például éves szinten 20–25 százalékkal bővül az e-kereskedelem volumene.

A kereskedőket a vásárlókkal összehozó portálok népszerűsége is megugrott. Az Alibaba csoporthoz tartozó Taobao.com kereskedési platform például félmillió ember megélhetéséhez járul hozzá. A portál 131 százalékos forgalombővülést ért el egy év alatt, ahogy terjed az internethasználat és változnak a vásárlói szokások a távol-keleti országban.

Online karácsony friss rekorddal

Az Egyesült Államok keleti partvidékén tomboló hétvégi hóvihar miatt szinte kiürültek a bevásárlóközpontok. Az amerikaiak azonban nem szabotálták a karácsonyi ajándékvásárlásaikat, inkább a monitor elé ültek és interneten adták fel rendeléseiket a meleg szobából. A ShopperTrak piackutató adatai szerint 12,4 százalékkal esett vissza a „fizikai” forgalom múlt szombaton a keleti part városaiban, miközben az egy évvel korábbinál 13 százalékkal magasabb költést tapasztaltak az internetes áruházakban. A karácsonyt megelőző hétvégén 767 millió dollár került így át a kereskedők kasszáiba. 2002, azaz az adatgyűjtés megkezdése óta nem volt ilyen rossz „szuperszombatjuk” a kereskedőknek, pedig általában ez a nap szokta a megdönteni a karácsonyi forgalmi rekordokat.

A szombattal zárult héten öszszesített adatok szerint az egy évvel korábbinál 1,2 százalékkal költöttek kevesebbet az amerikaiak ajándékok vásárlására.

A péntektől vasárnap estig tartó hosszú hétvégén 2,1 százalékos visszaesést tapasztaltak; szerte az Egyesült Államokban 18,8 milliárd dollárt költöttek ekkor ajándékokra. Az internetes vásárlások múlt heti mérlege 4,8 milliárd dollár volt, s kedden minden idők rekordját is sikerült elérni, 913 millió dolláros napi forgalommal – írja a Reuters. A netes költés 4 százalékkal múlta felül a tavalyi szezon első ötven napjában mértet, és 25,5 milliárd dollárt tett ki a comScore piackutató felmérése szerint. Most már csak az a kérdés, hogy logisztikailag meg tudják-e oldani az amerikaiak, hogy a temérdek ajándék időben eljusson rendeltetési helyére: a karácsonyfa alá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.