Kockázatot kereső alapok

Ezúttal eredményesen zárult az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram. A 18 jelentkezőből nyolc alapkezelő kap uniós pénzt saját forrásához, hogy induló vagy fejlődésük korai szakaszában levő vállalkozásokba fektessen.

- Az Európai Unióban elsőként Magyarországon indulhat el a közösségi forrásokból finanszírozott kisvállalkozói kockázatitőke-program - jelentette be Varga István gazdasági miniszter annak kapcsán, hogy nyerteseket hirdetett az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram pályázatán. A 18 jelentkezőből nyolc alapkezelő került be a kiválasztott körbe. A nyertesek összesen mintegy 45 milliárd forintból gazdálkodhatnak, amelyből 31,5 milliárdot az EU, 13,4 milliárdot pedig ők állnak.

A pénzt kifejezetten a korai vagy növekedési szakaszban lévő innovatív kis- és közepes méretű vállalkozások kaphatják meg. A forrásból négymilliárd a Közép-Magyarország régióban, a többi pedig az ország egyéb részein használható fel. A tőke a következő év elején jelenhet meg a vállalkozásoknál.

A pályázatot idén egyszer már visszavonták, mert az akkor jelentkező 25 alapkezelő 70 százaléka még az értékelési szakaszba sem jutott el. Vági Márton, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke akkor azt mondta: ugyan a maradék hat szereplő megfelelt a kiírásnak, és el is tudta volna vinni a célra szánt forrásokat, ám szerinte ezzel nem alakult volna ki az a verseny a piacon, ami az eredeti céljuk volt.

Jogosnak tartotta azonban azokat az észrevételeket, amelyek szerint a felhívás volt elhibázott, ha ennyire nem sikerült vele eltalálniuk a piacot. - Rosszul voltak összerakva az értékelési szempontok és a kiválasztási kritériumok. Még végig sem vittük az eljárást, már láttuk, hogy nem működik - ismerte el az elnök.

Az új felhívás már módosított feltételekkel jelent meg. A számos változás mellett az egyik leglátványosabb az volt, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az értékelés során fontos szerepet kapott a pályázók szóbeli prezentációja. Ebből sokkal több információ kiderül a pályázó szándékairól, mint az írásos anyagból. A papír ugyanis mindent elbír. A személyes értékelésre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület ajánlására egy független, öt főből álló szakértői testületet kért fel.

A magyar kockázatitőke-piac méretét tekintve a kelet-közép-európai átlag feletti, ugyanakkor a kis- és közepes méretű, valamint az induló vállalkozásokba befektetett kockázati tőke minimális. Márpedig éppen ezek a cégek azok, amelyek leginkább igényelnék a tőkét, az amúgy is gyenge hitelképességük mellett ugyanis őket érintette a legkedvezőtlenebbül a pénzügyi-gazdasági válság következtében a hitellehetőségek beszűkülése.

Bejelentik a nyerteseket a sajtótájékoztatón - Most nem volt zűr
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.