Visszahívnak 148 ezer autót a dízelbotrány miatt a csehek

Csehországban 101 ezer Skodát, 38 ezer Volkswagent, valamint jóval kevesebb olyan Audi, illetve Seat gépkocsit adtak el, amelyeknek a dízelmotorjaiba csaló szoftvereket szereltek be. Összesen 148 ezer autót számoltak össze. Ezeket valószínűleg már október végétől behívják a szervizekbe – jelentette be a cseh közlekedésügyi miniszter.

Dan Tok közölte azt is, hogy a VW és a Skoda szakemberei rövidesen megfelelő megoldást dolgoznak ki a szoftver és a mechanikai alkatrészek módosítására.

„Ezután képesek leszünk tizennégy napon belül megszervezni a behívásokat, mivel az érintett járművek eladását rögzítő adatokat napokon belül megkapjuk. Egyébként a minisztérium a Skoda gépkocsik károsanyag-kibocsátásának mennyiségét minden típus esetében egy-egy autónál a csaló szoftver eltávolítása után a Tüv Süd független társasággal megvizsgáltatja” – tájékoztatott a tárcavezető.

Hétfőn a Skoda gépkocsigyár is beismerte, hogy a cég által gyártott 1,2 millió autóba csaló szoftvert szereltek be. Az 1,6 literes dízelmotorokat, valamint ennek a típusnak kétliteres verzióját a második generációs Fábiákba, Octaviákba, Superbbe, a Rapidba, a Yetibe és a Roomsterbe helyezték el. Állítólag emiatt nincs szükség az érintett járművek visszahívására. A Skoda a Volkswagen-konszern tulajdonába tartozik, ahol az egyre nagyobb méreteket öltő botrány néhány nappal ezelőtt kirobbant.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.