Zuhanó ukrán GDP

Az ukrán elnök szerint az ország gazdasága akár húsz százalékkal is visszaeshetett az idei első negyedévben.

Viktor Juscsenko úgy fogalmazott: Ukrajna gazdasága 20 százalékkal, de lehet, hogy 23 százalékkal  zsugorodott éves szinten.

Az államfő a múlt héten még jóval kisebb, 14 százalékos gazdasági visszaesést jósolt az első negyedévre.


A gazdaság első negyedévi alakulására vonatkozó hivatalos adatot július után hozzák csak nyilvánosságra.


A tavalyi első negyedévben a hazai össztermék (GDP) még 6,3 százalékkal bővült.


Juscsenko hétfőn azt mondta, hogy a tavalyi utolsó három hónapban a gazdaság 14 százalékkal zsugorodott. Az állami statisztikai bizottság szerint ugyanakkor a múlt év utolsó negyedében ennél kevesebb, mintegy 8 százalék volt a gazdaság hanyatlása.


Miközben Ukrajna hazai összterméke 2000 és 2007 között évi mintegy 7 százalékkal nőtt, az országot most komolyan sújtja a világgazdasági válság.


A Nemzetközi Valutaalap, amely tavaly novemberben 16,5 milliárd dolláros hitelt ajánlott meg Ukrajnának, 2009-re a GDP 8 százalékos visszaesését várja. A Világbank ugyanakkor legalább 9 százalékos visszaesésre számít Ukrajnában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.