Zuhanó hazai gázfogyasztás

Egy év alatt hét, öt év alatt húsz százalékkal zuhant a hazai lakossági gázfogyasztás. Az ok nem csak az időjárás, a szolgáltatóváltási lehetőség és a takarékoskodás is közrejátszhat.

Az egyetemes szolgáltatásban részt vevő lakossági felhasználók tavaly 3,2 milliárd köbméter gázt használtak fel 2012-ben – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Ez hét százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző évben. Az öt évvel korábbi fogyasztástól pedig húsz százalékkal marad el.

A MEKH által összesített adatok szerint a hazai gázfelhasználás évek óta csökken: 2008-hoz képest tavaly 2,1 milliárd köbméterrel kevesebb gáz fogyott hazánkban. A tavaly az összes fogyasztás 10,2 milliárd köbméter volt. A felhasznált földgáz 21 százaléka hazai termelésből, míg 79 százaléka külföldi beszerzésből származott.

A szabályozott áron vásárló lakossági felhasználók gázfogyasztása is folyamatosan csökken. Míg öt évvel ezelőtt még négymilliárd köbmétert, addig 2012-ben ennél 20 százalékkal kevesebbet fogyasztottak.

A gázfogyasztás mértékének alakulását több tényező is befolyásolja, köztük az időjárás, a szolgáltatóváltás, illetve az egyre tudatosabb lakossági fogyasztás is – közik.

A MEKH leszögezi: a hazai földgázrendszer kapacitása jelenleg több mint kétszerese a maximális országos földgázfogyasztásnak, így az ellátásbiztonság technikai feltételei adottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.