Zuhan az építési kedv

Az előző év első háromnegyedéhez képest idén nagyott zuhant a megépült új lakások és a kiadott építési engedélyek száma - jelenti a KSH. Budapesten a legnagyobb, a kisközségekben a legkisebb a visszaesés. Egyre kevesebb a céges, befektetési célú, például lakóparkos beruházás; több a magáncélú és -kivitelezésű családi ház. A lakások alapterülete bővült, az üdülőké csökkent.

Az idei év első háromnegyedében 8 ezer 147 új lakás épült. Ez 38 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 8 ezer 869 volt, ami 35 százalékos csökkenés a 2010. január-szeptemberi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A befejezett építkezések számának visszaesése az elmúlt negyedévekhez képest valamivel nagyobb. Az új építési engedélyek számának csökkenése az egy évvel korábbihoz viszonyítva kisebb mértékű.

Az első háromnegyed évben a használatba vett lakások számát 9 százalékkal meghaladta a kiadott új lakásépítési engedélyek száma.

A harmadik negyedévben az épített lakások száma 2 ezer 562 volt. Ez 118-cal több, mint a második negyedévben. A kiadott lakásépítési engedélyek száma azonban 487-tel 2 ezer 992-re csökkent. A harmadik negyedévben 582 lakás szűnt meg, az előző negyedévben pedig 675.

A korábbi időszakhoz hasonlóan a lakásépítéseknek és az építési engedélyeknek több mint fele Közép-Magyarországon koncentrálódik. A 2011 első háromnegyedévében használatba vett lakások száma a községekben esett vissza a legkisebb mértékben, 32 százalékkal. A megyei jogú városokban átlagos mértékű, 38 százalékos csökkenés következett be. Budapesten és a többi városban ennél nagyobb arányban, 40 illetve 41 százalékkal esett vissza a lakásépítés.

Tovább folytatódik Budapesten az új lakásépítési engedélyek számának erős visszaesése. 2011. január-szeptemberi időszakban 62 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki a fővárosban, mint egy évvel korábban. A megyei jogú városokban és a többi városban 24 százalékos a kiadott engedélyek számának csökkenése. Továbbra is úgy tűnik - az első félév adataihoz hasonlóan -, hogy a községekben az építési kedv számottevően már nem csökken tovább. Ott az új építési engedélyek száma mindössze 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában.

Az építtetői kör összetételét a vállalkozások szerepvállalásának további mérséklődése jellemzi. Vállalkozások építették az új lakások 40 százalékát, egy évvel korábban még felét. Ezzel egyidejűleg a természetes személyek részaránya megnőtt: a lakások 58 százalékát a lakosság építtette az előző év azonos időszakának 49 százalékával szemben. Az önkormányzatok építtetői szerepvállalása továbbra is jelentéktelen, 1 százalék.

Az értékesítésre épített lakások aránya, 52-ről 42 százalékra csökkent. A saját használatra épített lakásoké ebből következően 47-ről 56 százalékra nőtt. Bérbeadásra a lakások 2 százaléka, egy évvel korábban 1 százaléka épült.

A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása az előző időszakhoz képest változatlan: jogi személyiségű gazdasági társaságok a használatba vett lakások 55 százalékának voltak a kivitelezői. Egyéni vállalkozások a lakások 31 százalékát építették, 10 százalékuk pedig lakossági kivitelezésben készült el.

Az új lakóépületben létesült lakásokat tekintve 47-ről 55 százalékra nőtt a családi házban, 37-ről 39 százalékra a többszintes, többlakásos épületben épített lakások aránya. Lakóparkban 2 százalék épült, az egy évvel korábbi 9 százalékkal szemben.

Az építtetői kör és az építési forma változásával összhangban az ezalatt használatba vett lakások átlagos alapterülete 7 négyzetméterrel 100 négyzetméterre nőtt. Az ennél nagyobb alapterületű lakások aránya 34 százalékról 41 százalékra emelkedett.

2011 első kilenc hónapjában 1573 lakás szűnt meg. Szinte ugyanannyi, mint 2010 első három negyedévében. A megszűnés leggyakoribb oka most is a lakások avulása volt.

A vizsgált időszakban 387 üdülőegységet építettek. 281 üdülőépületben 289 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 30 százalékkal, az engedélyezetteké 37 százalékkal esett vissza a múlt év első három negyedévéhez képest.

Az új üdülők átlagos alapterülete a tavalyi 78 négyzetméterről 73 négyzetméterre csökkent.

A kiadott új építési engedélyek alapján 5 ezer 164 lakóépület és 3 ezer 626 nem lakóépület építését tervezik. Ez a lakóépületek esetében 8 százalékos, a nem lakóépületeknél 5 százalékos visszaesés. A nem lakóépületek közül a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyek száma 12, a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké 18 százalékkal csökkent. Az ipari épületekre kiadott engedélyeké 6 százalékkal nőtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.