Zöld út a tőkeprogram előtt

Jövő nyárra felállhatnak az első kockázati tőkealapok, amelyek a többi között magánbefektetők révén segítik majd a kis- és középvállalkozásokat.

Engedélyezte az Európai Bizottság az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram elindítását. A döntésnek köszönhetően néhány hónapon belül újabb uniós forrásbevonási lehetőségek nyílnak meg a hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára.

A Jeremie néven is ismert uniós kezdeményezés részét képező program célja a korai és növekedési szakaszban lévő hazai kis- és középvállalkozások tőkehelyzetének javítása.

A program keretében a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV) forrásokat közvetít kockázati tőke alapok részére, ezzel bővítve a kkv-k tőkebevonási lehetőségeit. A keret, amelyet főként uniós források tesznek ki, mintegy 35 milliárd forint.

 Az MV Zrt. közvetlen partnerei kockázati tőke alapkezelő társaságok lesznek – a források ezek közreműködésével jutnak el a vállalkozásokhoz. A befektetések végrehajtása mellett az alapkezelők feladata, hogy magánforrásokat is bevonjanak a finanszírozásba.

A potenciális alapkezelőknek szóló pályázatok kiírása januárra várható. Az MV nagy érdeklődésre számít.

A tervek szerint szerint 2009. márciusában aláírhatják az első közvetítői megállapodásokat, legkésőbb a második negyedévében pedig felállhatnak az első kockázati tőkealapok, ezt követően pedig az alapkezelők megkezdhetik a befektetési lehetőségek vizsgálatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.