Zárógázszámla újévkor E.ON-osoknak

Januártól az állami Főgáz veszi át az E.ON jelenlegi lakossági és kis céges - úgynevezett egyetemes - gázvásárlóinak ellátását. Noha zökkenőmentes átállást ígérnek, az Orbán-kormány államosítási lendülete egy rendkívüli zárószámlát azért csak befúj az érintett ügyfelek postaládájába.
Január 1-től az E.ON lakossági és kis céges (együtt úgynevezett "egyetemes") ügyfeleit már az állami Főgáz szolgálja ki gázzal. A zavartalan átadás-átvétel érdekében az E.ON arra kéri ügyfeleit, hogy decemberben diktálják be a mérőállásukat.

Erre azért van szükség, mert 2016. januárjában december 31-i fordulónappal végszámlát állítanak ki. Ennek érdekében nem csak a szokás szerint diktálós, hanem kivételesen a többieket, azaz az úgynevezett részszámlás ügyfeleket is szilveszterig bezárólag mérőállásuk bediktálására kérik. Ez megtehető regisztrációt követően a www.eon.hu/ugyintezes oldalon, vezetékes telefonról a 06-80-210-211-es ingyenes számon, SMS-ben pedig a 06-30-3444-999-es telefonszámon. (A Magáz területén lévő ügyfeleik a Magáz elérhetőségein jelentkezhetnek.)

Január 1. után a számlákkal, mérőállásbejelentéssel, ügyfélváltozással kapcsolatban a Főgázt kell keresni - írják. Az E.ON Energiaszolgáltató által korábban kibocsátott számlákkal, hátralékkal kapcsolatban továbbra is az E.ON illetékes.

Nyomatékosítják, hogy csak a szolgáltatás kerül át a Főgázhoz, a hálózat marad az E.ON, illetve a Magáz tulajdonában. Így például január 1. után is feladatuk marad a mérőóra éves rendes leolvasása, illetve cseréje. Ezen kívül hálózatkarbantartási, fejlesztési, hibaelhárítási, illetve a mérőórákhoz kapcsolódó egyéb feladatok ügyében is eljárnak.

Új szeződés kötésére sincs szükség. Ennek megfelelően az ügyfél a váltásból azon kívül, hogy mástól kapja a számlát, elméletileg nem kell, hogy érzékeljen: a szolgáltatás természetesen folyamatos marad - ígérik.

Szintén rögzítik: a váltás nem érinti az E.ON árampiaci ügyfeleit (se az egyetemest, se az azon kívüli úgynevezett versenypiacit), illetve a az E.ON-tól a versenypiacon gázt vásárló fogyasztóikat se.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.