Winkler Nóra kalapácsa alatt a civil szervezetek

A Civil Licit üzleti lehetőség, ahol a vállalatok valódi, kézzelfogható értéket, például a munkavállalói esélyegyenlőség megteremtését elősegítő szolgáltatásokat vehetnek meg civil szervezetektől.

- Először, másodszor, senki többet, harmadszor! – hangzik fel pontosan egy hét múlva a Néprajzi Múzeumban az aukciók jól ismert mondata. Ám Winkler Nóra ezúttal nem műtárgyat akar eladni, hanem civil szervezetek szolgáltatásait a vállalkozói szférának.

A negyedik alkalommal megrendezendő Civil Licit tehát nem az adományozás és nem is csupán a vállalati szektor társadalmi felelősségvállalásának pódiuma - vélik. Inkább olyan üzleti lehetőség, ahol a civil szervezetektől valódi, kézzelfogható értéket, elsősorban a munkavállalói esélyegyenlőség megteremtését elősegítő szolgáltatásokat vehetnek meg a licitálók - vallják. Nem csak fizetnek az elnyert szolgáltatásért, de vállalják azt is, hogy az alkalmazottaik a munkahelyükön, több órában foglalkoznak is a témával.

Winkler Nóra szerint – aki majd Novák Péterrel vezeti le a napot – a Civil Licit egyik legfontosabb hozománya, hogy testközelbe kerül egymással a non-, és a for-profit szféra. Utóbbi kénytelen átgondolni a korábban a civilekkel szemben megfogalmazott prekoncepcióját. A társadalmi szervezetek pedig kénytelenek átgondolni és valóban eladhatóvá, átláthatóvá tenni a szolgáltatásaikat, ötleteiket.

Az európai uniós forrásból támogatott aukción idén 15 szolgáltatás kerül kalapács alá. Köztük családbarát munkahely kialakításáról szóló javaslat, látássérültek szempontjainak vállalati szintű megjelenítése, megváltozott munkaképességűek vagy hátrányos helyzetben élők foglalkoztatását segítő programok, a környezeti fenntarthatóságot szolgáló kezdeményezések. De azt is megtanulhatják a cégek, hogyan vehetik ki a részüket az önkéntesek foglalkoztatásából.

Összesen ötven civil szervezet pályázott a megmérettetésre. Közülük került be a kiválasztott 15 a programba – mondta Kiss Gyöngyvér, a Civil Licit szóvivője. Ahogyan egy hagyományos árverésen, itt is egy kikiáltási árról indul a licit, amit 100-350 ezer forint között hirdetnek meg. A leütési árat természetesen a cégek határozzák meg.

A Szempont Alapítvány immáron harmadik éve részese az aukciónak. 2009-ben a Magyar Telekom, 2010-ben pedig a Kelly Services Hungary Kft. nyerte el a programjukat, amely fókuszában a látássérült alkalmazottak álltak – mondta Csákvári Éva, a Szempont Alapítvány tanácsadója.

A Magyar Telekomnál például megvalósították a "Próbáltad már sötétben?" napot. Ekkor a dolgozóknak lehetőségük nyílt találkozni mindazon kihívásokkal, amelyek a mindennapok során próbára teszik a látássérültek problémamegoldó képességét. Olyan elemi szükségletekből kiindulva, mint egy pohár víz kitöltése, egészen a kifinomult, munkahelyi esélyegyenlőséget demonstráló Braille-feliratú névjegy elkészítéséig kaptak átfogó képet azokról a segédeszközökről és technikákról, amelyek célcsoport életvitelében segítséget nyújtanak.

A munkaerő-piaci tanácsadással foglalkozó Kelly Services számára tavaly a látássérült emberek mindennapjait és munkavállalási esélyeit bemutató demonstrációkat és workshopokat rendezett az alapítvány. Idén egy olyan ügyfélszolgálat kialakítását szeretnék lehetővé tenni, amely alkalmas a látássérültek szakszerű, jogszerű kiszolgálására – mondta Csákvári Éva.

A Civil Licit alapvető célját váltotta valóra a Kelly Services azzal, hogy hosszú távon profitál a civil szervezettel való együttműködésből. A cég ugyanis azóta, hogy megvette a Szempont Alapítvány szolgáltatását, új üzletágat indított – októberben kezdte meg a működését – a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.

Ahogyan Jónás Ankió, a cég ügyvezető igazgatója mondta, tavaly szembesültek először testközelből a megváltozott munkaképességűek, fogyatékosok, azon belül a vakok, látássérültek elhelyezkedési problémáival. Ez olyannyira meghatározó találkozás volt, hogy döntöttek: eddig évente több száz egészséges jelöltet juttatnak munkalehetőséghez, ezentúl miért ne tehetnék szélesebb körben? Magát a feladatot 50 újonnan felvett, megváltozott munkaképességű kolléga végzi. Már csak azért is, mert a toborzás, kiválasztás során ők még jobban bele tudnak érezni a problémába, és még inkább érzik, milyen típusú segítségre van szükség.

A Kelly Services idén nyáron végzett kutatása szerint a megváltozott munkaképességűek 80 százaléka legfeljebb szakiskolai képzésben vett részt, és mindössze 20 százalékuknak van érettségije vagy felsőfokú végzettsége. De nem csak emiatt találnak nehezen állást, hanem azért is, mert nagyon hamar feladják a próbálkozást. Néhány elutasítás után felhagynak a munkakereséssel. Ráadásul nehezen boldogulnak az önéletrajzírással, s magára az állásinterjúra is sokkal lassabban tudnak felkészülni. A Kelly kutatásából kiderült, hogy jövőre tízezret is meghaladó megváltozott munkaképességű álláskereső jelenhet meg a munkaerőpiacon.

Idén az OTP Bank nem csak licitálóként, hanem támogatóként is jelen lesz az eseményen. Ahogyan Nagy Zoltán Péter marketingigazgató elmondta, a pénzintézet egyébként is szoros kapcsolatban áll a civilekkel. Hozzájuk fordul, ha adományozni akar, rajtuk keresztül segít egyes adományvonalakat úgy, hogy pénzügyi szolgáltatást nyújt. De ha önkéntes programot akar indítani, akkor is megkeresi őket.

Mindezek során egyébként az a tapasztalat, hogy a civil szervezetek ötletei, elképzelései minőségileg, kidolgozottságukban, megvalósíthatóságukban, átláthatóságukban széles palettán mozognak. Nagy Zoltán Péter szerint az aukció arra is jó, hogy ezek a különbségek csökkenjenek.

Ugyancsak támogat és licitál a magyar tulajdonban lévő Nextent Informatikai Zrt. is. Ahogyan Halécius Gábor üzletfejlesztési menedzser elmondta, a cég most kezdi erősíteni társadalmi szerepvállalását, amely része a Civil Licit támogatása.

Szerinte ezzel hozzá tudnak járulni ahhoz is, hogy olyan non-profit szervezetek értékesíthessék a szolgáltatásaikat, amelyek sokat tesznek a toleranciáért, az esélyegyenlőségért, a vállalati kultúra megteremtéséért. Ráadásul a civileknél is van olyan szaktudás, amely gazdaságilag is hasznosítható a cégek számára.

A Civil Licitre még jelentkezhetnek vállalati vevők: a szükséges információk a www.civillicit.hu oldalon találhatók meg.

Civil Licit, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról szóló sajtótájékoztató az Oktogon irodaházban. 2011.11.09. Fotó: Móricz Simon
Civil Licit, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról szóló sajtótájékoztató az Oktogon irodaházban. 2011.11.09. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.