WikiLeaks: érdemtelenül kaptuk meg a Mercedes-gyárat

Az amerikai nagykövetség távirata szerint a beruházás elnyerése hozzájárult az itteni vezetők önelégültségéhez és a reformok további elszabotálásához.

Bár Kecskemét valóban stratégiailag jó helyen van, azonban az amerikai nagykövetség megítélése szerint a magyar döntéshozóknak lényegében érdemtelenül pottyant az ölébe 2008 júniusában a Daimler AG beruházása.

A táviratban konkrétan meg nem nevezett „magas rangú hivatalnokok” úgy látták, hogy messze nem Magyaroszág volt a legesélyesebb a beruházásra és alaposan meglepte őket a Daimler AG döntése. Magyarország ugyanis későn is szállt be a versenybe, az itteni munkaerő jóval drágább és kedvezőtlenebb az itteni céges adózási rendszer is. A távirat megfogalmazása szerint a meglepő a németek bizalma az itteni befektetésben a magyar kormány versenyképesség terén elért gyenge eredményeihez képest.

(A táviratban helyet kapott Kóka János volt gazdasági miniszter véleménye is arról, hogy a három versenyző – Románia, Lengyelország és Szerbia – közül a Daimler AG döntéshozói a közeli autópálya miatt döntöttek a kecskeméti helyszín mellett.)

A Mercedes-beruházás mellett ráadásul az Európai Unió is szintén 2008 júniusban döntött arról, hogy a szintén pályázó Lengyelország helyett telepíti az EU Innovációs és Technológiai Intézetet (EITI). Mindkét döntés kétségtelenül igen komoly sikert jelent Magyarország számára: a nagyköveti távirat emlékeztet arra, hogy a két beruházás (javarészt természetesen a kecskeméti Mercedes-gyár) összesen 1,7 milliárd dolláros befektetést hoz Magyarországra, közvetlenül 2500, közvetve 10 – 14 ezer új munkahelyet teremt és végeredményben 1-1,5 százalékkal növelheti a magyar GDP-t.

Ugyanakkor a nagykövet levelében erős kétségeinek is hangot ad: úgy vélte, hogy éppen  az érdemtelenül elnyert nagy siker táplálhatja az itteni vezetők önelégültségét és hozzájárulhat ahhoz - ami végül is megtörtént - hogy az akkori magyar kormány elodázza a régóta sürgető strukturális reformokat.

A Mercedes csillag virít a kecskeméti gyár alapkövén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.