VOSZ: a hiánycélért feláldozza a növekedést a kormány

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára szerint a 3 százalék alatti GDP-arányos hiánycél betartásáért a kormány feláldozza annak lehetőségét, hogy a gazdaság jövőre vagy 2014-ben növekedési pályára kerüljön.

Dávid Ferenc a Tények, trendek, tanácsok vállalkozóknak, hogyan tovább 2013-ban? elnevezésű gazdasági fórumsorozat hétfői rendezvényén, Székesfehérváron elmondta: a vállalkozók is nagyon fontosnak tartják, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól és csökkenjen az államadósság, de nem lehet elfogadni a kizárólagosságot, azt, hogy a nemrégiben ismertetett két Matolcsy-csomagban nincs olyan elem, amely nagyobb mozgásteret biztosítana a vállalkozásoknak, és munkahelybővüléshez is vezetne.

Emlékeztetett: a VOSZ a gazdaság talpra állítása érdekében partnerséget ajánlott a kormánynak, és egyetértéssel fogadott több olyan korábbi intézkedést, amely kedvezett a vállalkozóknak. A VOSZ főtitkára szerint félő, hogy az általuk is támogatott és jónak tartott 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi programot "lenullázza, elviszi, elkoptatja" a gazdasági kormányzat által kidolgozott két új intézkedéscsomag, amelyekben "nincs egyetlen olyan lépés sem, amely a magyar gazdaság növekedéséről szól".

Úgy vélte, a gazdaság serkentése érdekében nagyon fontos lenne, hogy a még fel nem használt európai uniós pénzeket "két kézzel pumpálják be" a gazdaságba. Nem bevételi oldalról kellene az egyensúlyt megteremteni, hanem további kiadás-takarékossági csomagra volna szükség, mert a vállalkozások már nem bírják elviselni a terheket - hangsúlyozta Dávid Ferenc.

Rámutatott: ha a kis- és középvállalkozások nem tudnak maguktól kitörni a mostani "lefojtott helyzetből", állami tőkealapokkal, kedvezményes, illetve támogatott hitelekkel kellene serkenteni őket, és központi eszközökkel segíteni a beruházásokat. Ha jövőre Magyarországon nem lesz gazdasági növekedés, megvan az esélye annak, hogy újabb megszorításokra, bevételnövelésekre lesz szükség a hiánycél tartása érdekében - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.