Vörös lesz a fehér csekk

Vörös lesz a posta fehér csekkje. A cég akár mérőórát is leolvasna, hogy pluszmunkához és pluszbevételhez jusson.

Vörös lesz a Magyar Posta fehér csekk szolgáltatása, és hivatalosan számlabefizetési megbízásnak fogják hívni – ez derül ki az állami cég honlapján már megtalálható dokumentumból, amely az általános szerződési feltételeket tartalmazza. Az állami postavállalat nem kommentálta azt az értesülésünket, miszerint volt olyan szolgáltató, amelynek a csekkekért fizetendő díjra 50-80 forintos ajánlatot adtak, ám tegnap a posta üzletkötői piaci szereplőknek informálisan cáfolták ezt.

Ez a vörös csekk valójában a fehér
csekk

Varga Dezső vezérigazgató-helyettes ugyanakkor az MTI-nek félrevezetőnek nevezte ezt az információt, mondván, a díj minimálisan lesz alacsonyabb a sárga csekknél alkalmazottnál. – A fehér csekk kibocsátására és beszedésére a bankok kihagyásával közvetlenül a partnereikkel kötnének szerződést, azt komplex szolgáltatás keretében értékesítenék, amely a mérőóra-leolvasást, a küldemények előállítását és kézbesítését, a dokumentum-menedzsmentet is jelentheti. Az igénybevett egyéb szolgáltatások mennyiségétől függően a fehér csekk után egyedi árat ajánlanak partnereiknek – mondta Varga Dezső a hírügynökségnek.

Vagyis, a Posta a csekkek után fizetendő díjból azért ad kedvezményt, hogy újabb bevételre tegyen szert, hogy a liberalizáció után is munkát tudjon adni dolgozóinak. Abban ugyanis biztosak lehetnek a cég vezetői, hogy versenykörülmények között nemigen tudják eltartani a 33 ezer főnél is nagyobb szervezetet. Ha viszont a legnagyobb közmű- és távközlési cégek számlázási szolgáltatásait elviszik, javíthatnak a kilátásokon. Ebben hathatós segítségükre lehet a politika is: a közműszolgáltatók már kész tényként veszik, hogy hamarosan bekerül egy módosító a képviselők elé, amely azt írná elő a közműcégeknek, hogy a postákon nyissanak ügyfélszolgálati pontokat. 

A fehér csekkel kapcsolatban Magyar Posta szóvivője megerősítette lapunknak, hogy árlistát vélhetően nem tesznek közzé. A vezérigazgató-helyettes szavai tehát azt jelentik, hogy a posta minden cégnek olyan kedvezményt ad, amilyet jónak lát – például üzletpolitikai okokból.

A fehér csekk vörös színe egyébként jó marketingérték is lehet a Vodafone számára, bár könnyen lehet, hogy ez egy finom utalás arra: a termék bevezetése milyen zónába húzhatja az állami vállalat pénzügyi eredményeit. Ha ugyanis a postának csak a nagyobb közműcégeket és a távközlési szolgáltatókat sikerül megnyernie a fehér csekkre, akkor a sárga csekk 2013-as árához képest egy forint engedmény 170 millió forintot vesz ki a cég zsebéből. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2011-ben 250 millió csekken 2799 milliárd forintot fizettek be, egy befizetés átlagos értéke 22310 forint volt, aminek a 2013-as feladási ára 191 forint. A befizetett csekkek 48 százaléka a közmű-, 22 százaléka pedig a távközlési cégekhez ment.

Vagyis a közmű- és a távközlési szektornak évi 170 millió csekket adnak fel, tehát ha a posta 10 forint kedvezményt ad a fehér csekknél, az 1,7 milliárd forintos bevételkiesés. Lapunk tájékozódott a szolgáltatóknál, akik egyöntetűen állítják: 10 forintért nem éri meg átállni egy másik fizetési termékre, jobban megéri az ügyfeleknek adni kedvezményeket, hogy váltsanak fizetési módot. A posta 2011-es 3,7 milliárdos mérleg szerinti nyereségét ismerve, ha a teljes közmű- és távközlési szektort meg tudná győzni a posta, óvatosan kéne szórnia a kedvezményeket. Ha ugyanis kedvezményként azt adná, hogy a fehér csekkel tartja a sárga idei árait – vagyis adna 22 forintos kedvezményt –, azzal már lenullázná a tavalyi nyereségét. Jövőre egyébként bizonyosan kisebb nyereséggel számolhatnak majd, hiszen a levélpostai szolgáltatásoknál januárban megtörténik a piacnyitás. 

Az idei árak tartása ugyanakkor aligha olyan motiváló kedvezmény, amelyért például a számlázási szolgáltatást a Magyar Posta kezébe adnák a szolgáltatók – vélekednek a lapunk által megkérdezett piaci szereplők. A kérdésre, hogy miért vesz ki ezzel a termékkel pénzt a saját zsebéből a Magyar Posta, nem ad elégséges választ, hogy a posta ezáltal egyéb megrendelésekhez juthat a közmű- vagy épp a távközlési cégektől. Különösen, hogy az állami cégen belül a vezetők nem ritkán azt hangoztatják, hogy a sárga csekk üzletág veszteséges – e hihetetlen állítás az indok arra, miért rukkolnak elő egy kísértetiesen hasonló termékkel, amely viszont nincsen államilag szabályozva.

Varga Dezső szavai alapján az már biztos: a bankokat akarják kihagyni a pénzforgalomból és az üzletől ezzel a termékkel. A fehér csekk bankban nem befizethető, s a pénzforgalom ezentúl közvetlenül a címzett céghez megy, nem folyik át a bankokon. Minthogy a csekkekből mindennap milliárdok folynak be, ez csak treasury-ágon extra bevétel lehet a postának, de nem akkora, amely mérsékli a fentebb említett bevételkiesést. A bankok egyébként eddig is csak beszedték a sárga csekkek díját a szolgáltatóktól, s a csekkel bankfiókban fizetők száma sem jelentős a 250 millióhoz képest, tehát ebből sincs extra bevétel. 

De felmerülhet az is: ha már a fehér csekkel befizetett összegeket közvetlenül a posta utalja a cégek számláira, azok miért nem vezetik rögtön náluk a számláikat? Ebből már nagyságrendileg több bevétele származna a cégnek, mint ahogy a számlák előállítása is jó bevételt hozó extra szolgáltatás lehet, ám kérdéses: mihez kezd a posta a rajta keresztülfutó milliárdokkal? Mivel ők nem bank, aligha tudják kellő gyorsasággal megforgatni elektronikus kereskedésekben. S az is kérdés, hogy melyik szolgáltató vállalat kockáztatja meg, hogy az állami tulajdonú posta vezesse az egyik fő pénzforgalmi számláját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.