Vizsgálják, trükkösen toboroz-e még a Tigáz

A versenyhivatal megvizsgálja, hogy a Tigáz ígéretéhez híven tényleg felhagyott-e a fogyasztók trükkös toborzásával.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálatot tart a Tigáznál annak ellenőrzésére, hogy a cég teljesítette-e 2013-ban vállalt kötelezettségeit. A hatóság tavalyelőtt fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot sejtett a gázszolgáltatónál. A versenyfelügyeleti eljárást a cég által vállalt kötelezettségek fejében megszüntették. A GVH most ezek teljesültét vizsgálja, akár több hónapig is.

A GVH 2013-as közleménye szerint panaszosaik otthonában ismeretlenek kéretlenül a gázellátásról érdeklődtek, majd kedvezményt ígérve aláírattak velük valamilyen papírokat. A versenyhivatal szerint a Tigáz kereskedőváltási kampányai során a felkeresettek számára vélhetően nem vagy nem egyértelműen adott teljes körű tájékoztatást. A fogyasztók ugyanis csak később szembesültek azzal, hogy az ügynökök nem az őket addig ellátó szolgáltatótól jöttek, hanem egy azzal szakító kereskedőváltási meghatalmazást írattak alá velük. Máskor olyan állítólagos dokumentum alapján indult eljárás, amilyet a fogyasztó - állítása szerint - sosem írt alá.

A Tigáz a vizsgálat során megígérte, hogy ügyfélszolgálatosait és ügynökeit kitanítja, majd levizsgáztatja a fogyasztók megtévesztésével kapcsolatos szabályokból, valamint hogy a szakhivatallal engedélyeztetik szerződéseik megfelelő módosítását. Rögzítették, hogy a megtévesztést tiltó belső szabályaik és alapelveik továbbra is hatályban maradnak. A GVH a vállalások teljesítése fejében a tavalyelőtti vizsgálatot lezárta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.