Vizsgálják a tejeket

Tejágazati ellenőrzést rendelt el az országos főállatorvos május 6-tól a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácstól érkező bejelentések alapján, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok élelmiszerbiztonsági szakemberei elsősorban az alacsony áron értékesített import fogyasztói tejeket és tejtermékeket vizsgálják.

A tájékoztatás szerint az ellenőrzéssorozaton nagykereskedelmi létesítményekben, elsősorban első magyarországi tárolási helyeken, kiskereskedelmi láncok üzleteiben és vendéglátóipari létesítményekben vizsgálják a termékeket.
A Nébih szakemberei május 7-8-án öt forgalmazónál ellenőrizték az import UHT tejek nyomonkövethetőségét, valamint a forgalmazás élelmiszerbiztonsági feltételeinek teljesülését.

A forgalmazás higiéniai, tárolási körülményeivel kapcsolatos kifogást egyik helyszínen sem tapasztaltak az ellenőrök. Nyomonkövethetőségi hiányosságok miatt két esetben, négy tételnél (9082 liter) kellett forgalmi korlátozást elrendelni. Három tételnél (4762 liter) a termék azonosító adatait is tartalmazó, a származást igazoló dokumentumait pótlólag bemutatták, így ezen tételek korlátozását feloldották a szakemberek.

A nagykereskedelmi tevékenységet végző cégeknél a Nébih illetékes igazgatósága megkezdte az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevalláshoz és befizetéshez kapcsolódó ellenőrzéseket is. Az eddig lezárt két ellenőrzésnél több mint 9 millió forint felügyeleti díj bevallásának és megfizetésének elmulasztását állapította meg a hatóság. A kapcsolódó bírságok és pótlékok összege meghaladja a 800 ezer forintot. Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság a társhatóságok bevonásával 2014-ben is vizsgálta az ágazatot. Akkor a három szakaszra osztott célellenőrzés eredményeként összesen több mint 288 ezer liter tejet és tejterméket foglaltak le, valamint felszámoltak egy illegális tejpalackozó üzemet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.