Vizitdíj bevezetését javasolják a briteknél

Orvosi vizitdíj bevezetését javasolja Nagy-Britanniában egy elemző csoport, amely megemlíti Magyarországot a csak "hivatalosan ingyenes" egészségügyi szolgáltatást nyújtó államok között.

A Social Market Foundation (SMF) nevű, magát függetlennek, de jobbközép irányultságúnak leíró brit kutatócsoport új, rendkívül  átfogó, 256 oldalas elemzésében azt írja: a súlyos gazdasági  visszaesés kétségtelenül jelentősen befolyásolja a következő években  az állam képességét az egészségügyi ellátás finanszírozására, és  ebben a helyzetben "nem helyénvaló" az ellátás fizetőssé tételének  elvetése ideológiai okokból.

Az SMF fejtegetése szerint, ha az állami egészségügyi ellátás  keretében kínált szolgáltatási javak árazása zéró, akkor nincs olyan  ösztönző, amely elejét venné a túlfogyasztásnak, ugyanúgy, ahogy az  áruházban is mindenféle szükségtelen holmival teletöltenék kosarukat  a vásárlók, ha ott mindent ingyen adnának.

A jelentés fő gondolatmenete szerint a díjfizetés bevezetésének  célja nem elsősorban a bevételnövelés, hanem az egészségügyi  szolgáltatások racionalizálása. Ha ez nem történik meg, az  egészségügyi ellátás "kiporciózása" akkor is bekövetkezik majd, csak nem központi szabályozással, hanem a múltból már ismert hosszú  várólistákkal, az infrastruktúra romlásával és a szolgáltatás  minőségi gyengülésével.

A Social Market Foundation az elemzésben felsorol több országot,  amelyekben az egészségügyi ellátás "hivatalosan" ingyenes ugyan az  igénybevétel szintjén, de valójában széleskörű gyakorlat, hogy a  páciensek "nem hivatalos" juttatásban részesítik az orvosokat. Az  SMF ezek között említi Magyarországot és Görögországot.

Az elemzésben ismertetett adatok szerint a 60 milliós  Nagy-Britanniában 2007-ben 283 millió alkalommal keresték fel a  betegek a körzeti orvosi rendelőket. A kutatócsoport szakértői szerint az általuk javasolt vizitdíj  bevezetésének fő célja a betegszokások befolyásolása, vagyis az,  hogy az állami egészségügyi szolgálatot (NHS) valóban csak a  rászorulók vegyék igénybe.

Az elemzés 20 fontos (6300 forintos) díj bevezetését javasolja a  körzeti orvosi rendelők felkereséséért, azzal, hogy a körzeti orvos  által előírt további kezelésekért már nem kellene fizetni, és a 20  fontos alapdíj fizetési kötelezettsége alól is széleskörű lenne a  mentesség, főleg szociális alapon. A szerzők hangsúlyozzák, hogy ez jelképes díj lenne, és  megjegyzik, hogy egy-egy körzeti orvosi konzultáció tényleges  költsége átlagosan 36 font.
A hat évtizede létrehozott NHS egyes szolgáltatásainak fizetőssé  tételéről régóta komoly politikai és szakmai viták folynak  Nagy-Britanniában.

A munkáspárti kormány ugyan továbbra is ragaszkodik a teljes  egészében adóbevételekből finanszírozott, évente több mint 100  milliárd fontba kerülő állami egészségügy teljes ingyenességéhez, az  orvosi szakma szerint azonban ez előbb-utóbb fenntarthatatlanná  válik. A Brit Orvosi Kamara (BMA) már két évvel ezelőtt, nagy feltűnést  keltő állásfoglalásában leszögezte: alapellátási feladatokra kell  szűkíteni az NHS által nyújtott térítésmentes szolgáltatásokat, mert  a teljes körű ingyenes ellátás most már finanszírozhatatlan állami  forrásokból.

Az Orvosok a reformért nevű kampányszervezet hasonló  végkicsengésű jelentése szerint ma már "nem realitás, hanem  politikai délibáb" a brit egészségügy ingyenessége, mivel a betegek  mind több esetben kényszerülnek fizetős ellátások igénybe vételére a  magánszektorban az adósságoktól gyötört NHS egyre "lyukasabb"  szolgáltatásai miatt.

Különösen neuralgikus pont az NHS keretében nyújtott - illetve  nem nyújtott - fogászati szakellátás. Ez ugyanis számos körzetben  szinte megszűnt, mert a fogorvosok tömegesen mondják fel  NHS-szerződéseiket, és csak magánalapon hajlandók fogadni  betegeiket, akik közül azonban sokan nem tudják megfizetni a  csillagászati kezelési költségeket. Ebben a helyzetben virágzik a britek körében a külföldi  "fogturizmus", amelynek legkedveltebb célpontja Magyarország

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.