Elsöprő többséggel megszavazta az Európai Parlament azt az átfogó távközlési reformcsomagot, mely eltörli az EU-n belüli a külföldi mobilhasználat extra költségeit, vagyis a roamingdíjakat.

Tíz éve dédelgetett politikai célt sikerült megvalósítania Neelie Kroes biztosnak, ám közel sem biztos, hogy mindez versenyképesebbé teszi az uniós távközlési ágazatot. A mostani szabályozás gyökeresen alakítja át az uniós távközlést. Nem minden előzmény nélkül, ugyanis már a most alkalmazott roamingdíjak is lényegesen kedvezőbbek mondjuk a 2006-ban alkalmazott áraknál, elvégre 2007-től kezdték különféle szabályokkal maximálni a külföldi telefonálás, SMS, később pedig az adatátvitel költségeit.

Jövő decembertől azonban a belföldi és külföldi használat díjai közt nem lehet különbség, mind a hang- és SMS-, mind pedig az adatforgalmat illetően. A szabályozási csomag másik fontos eleme a netsemlegesség, amely szerint semmilyen szolgáltatást nem lassíthatnak a szolgáltatók, így például, nem akadályozhatják műszaki eszközökkel az olyan szolgáltatások működését, amelyek konkurenciát jelentenek számukra, mint például a Skype, vagy épp a Viber.

A sokat vitatott reformcsomagot Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális portfólióért felelős biztosa mindig is azzal tolta előre az uniós politikában, hogy a csomag mielőbbi elfogadása elemi érdeke a versenytársaktól egyre inkább leszakadó nemzetközösségnek. S noha az az iparág bevételi szerkezetét is alapjaiban forgatja fel, szokatlanul gyorsan átment a jogszabályalkotási folyamaton.

A roamingdíjak eltörlése újabb lökést adhat az okostelefonok térhódításának: az adatátvitel az országhatárokat átlépve ugyanis még a szabályozott árakon is akkora pluszköltséget jelentett az ügyfeleknek, hogy csak igen kevesen vállalták a külföldi internetezést, így okostelefonjaik a honos hálózatból kilépve átalakultak nagy képernyős, fényképezőgéppel ellátott hagyományos, buta telefonokká.

Ma az uniós országokban a jogszabályt önként elismerő Norvégia, Izland és Lichtenstein területén egy magyar előfizető egypercnyi hívásért 91,4 forintot fizet, ha ő kezdeményezi azt, 26,6-ot, ha fogadja a hívást, egy megabájtnyi adat ára pedig valamivel több, mint 158 forint. Magyarországon az utóbbi két évben az olcsósítás nem volt olyan mértékű, mint az eurózónában, mert a forint gyengülése miatt az eredetileg euróban publikált árakat magasabban kellett megállapítani.

A szolgáltatóknak hamarosan alkalmazniuk kell a roaming szétválasztás intézményét is, melynél a fogyasztóknak lehetőségük lesz arra, hogy a barangolás céljára külön mobilszolgáltatási szerződést kössenek, akár egy másik mobilszolgáltatóval, s mindeközben a hívószámukat megőrizzék. Vagyis külföldön közvetlenül választható majd egy ottani szolgáltató – ami szintén kiváló újítás az ügyfeleknek, kár, hogy a roamingdíjak eltörlése okafogyottá teszi az intézkedést.

Az intézkedéstől további versenyélénkülést, konkrétan a páneurópai verseny létrejöttét várják az iparági szakértők, ez sokkal inkább politikai lózung, finoman szólva félreértés, ami nem találkozik a realitással. A magyar előfizetőkre ezt követően sem vadászhat majd az osztrák T-Mobile, sem pedig a francia Orange: nem a szabályozás miatt, hanem egyszerűen azért, mert a magyar előfizetőnek nem éri meg. Hogy miért?

Fontos tudni ehhez, hogy a roaming és a nemzetközi hívás nem ugyanaz, s nem is ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá. Míg a roaming a külföldi telefonhasználatot jelenti, amelynek jövő év végétől már nem lehetnek extra költségei (annak ellenére, hogy valójában járnak a szolgáltatással számszerűsíthető költségek, amit ezután a szolgáltatóknak valamilyen átalányként be kell építeniük az árakba), addig a nemzetközi hívások árazását semmilyen szabály nem korlátozza.

Márpedig, ha egy francia szolgáltató megkeres ajánlatával egy magyar előfizetőt, s feltesszük, hogy az szerződik is vele, a magyar előfizető Magyarország területén boldogan fizeti majd a francia árakat. De azok valószínűleg magasabbak lesznek, ha az illető magyar telefonszámokat hív, mint ahogy a magyar barátainak is többe kerül majd felhívni a képzeletbeli előfizetőnk francia számát, nem is beszélve arról, hogy ezek a hívások nem tartoznak bele az ingyenes vagy épp a korlátlan belföldi perceibe, elvégre az csak belföldi irányba vonatkozik. Ráadásul, mivel a roamingköltségek ezek után pont a roamingdíjakba nem építhetők be, aligha várható, hogy olcsóbbak lesznek a nemzetközi hívások.

A szabályozás következtében az európai szolgáltatók új területekre kényszerülnek annak érdekében, hogy nagyobb profittartalmú szolgáltatásokat nyújthassanak, s növelni tudják a bevételeiket – ilyen lehet például a tartalmi terület. Ez komoly kihívás elé állítja őket, hiszen egy újabb technológiai váltás előtt állnak a cégek, ám korlátozottak a fejlesztésekre fordítható forrásaik, mert a cégek jövedelmezősége az uniós politika következtében csökken, a befektetők pedig nem az európai piacokra allokálják a szabad forrásokat, hiszen Ázsiában s más fejlődő piacokon nagyobb megtérüléssel számolhatnak, akár még a távközlési piacon belül. Ennek a folyamatnak az eredménye – s ez is az EU-s szabályozás egyik oldala – hogy a tíz éve még mobilban kőkorszakinak számító USA mára elhúzott az EU mellett, s ott már teljes kontinenst lefedő 4G-hálózatot használhatnak az ügyfelek.