Visszavonta az ITDH a 300 milliós tenderét

Nem kell a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulniuk holnap azoknak a cégeknek, amelyek meg akarták támadni az ITD Hungary 300 millió forintos közbeszerzésének eredményét. Az ITDH eláll a szerződéskötéstől.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) döntése értelmében, és "tekintettel a megváltozott finanszírozási lehetőségekre" az ITD Hungary változatlan célokkal, de a szervezeten belüli személyi és finanszírozási átcsoportosítással folytatja másfél éve megkezdett exportfejlesztési programját. Ezért eláll a szektorális tanácsadásról szóló szerződés megkötésétől, valamint visszavonja a folyamatban lévő nettó 150 millió forintos, 2010 végéig szóló médiafoglalásra meghirdetett közbeszerzési eljárását is - közölte lapunkkal az ITD Hungary. A szervezet tehát nem köt szerződést a BD Network Kft.-vel, amely neves versenytársai előtt megnyerte az előbbi feladatra kiírt közbeszerzési tendert.

Mint korábban megírtuk, az ITD-vezér volt üzlettársának tulajdonában álló cég százmillió forintos garantált megbízást kaphatott volna, és 2010. december 31-ig további 200 millió forintos szerződésre volt kilátása. A munkát maga az ITD Hungary végzi el, saját erőből és nem uniós, hanem saját költségből. A döntés a gazdasági minisztériumban született, ahová bekérették a közbeszerzés dokumentációját, miután több médium is hírt adott a pályázatok pontozásának érdekességeiről, illetve arról, hogy egy alig pár hónapja alapított pomázi cég lett a nyertes.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy a Népszabadság által megismert tenderdokumentumból kiderül: a vitatott közbeszerzési eredmény két részből áll össze. A cégek pontokat kaptak a megajánlott tanácsadói óradíjra, másrészt az üzletfejlesztési stratégia szakmai színvonalára és ezek alapján hirdettek győztest. A BD Network 12 500 forint plusz áfát kért óránként, nála csak a DBH és a PricewaterhouseCoopers számolt magasabb összeggel 14 800 illetve 14 750 forinttal. A legkevesebbet a Kopint-Tárki-ICEG kérte, 6500 forintot. Ők a maximális száz pontból százat kaptak, az óránként 6560 forintot kérő AAMGKI 99,09-et, a BD Network pedig 52,48-at. A BD Network azonban a szakmai anyagra száz pontot kapott a százból, míg a PricewaterhouseCoopers 67-et, az AAM-GKI 20,8-at, a Kopint-Tárki-ICEG pedig mindössze egyet. A szakmai anyagokat nem egymáshoz képest értékelték ennyire, hanem helyezésük alapján "arányosan" pontozták így. A végső összesítésben a BD Network futott be az első helyen, az AAM-GKI a másodikon, és a Kopint-Tárki-ICEG pedig az utolsón.

A zsűri azt állította: azokat az ajánlatokat részesítette előnyben, amelyek a külpiaci tevékenységre, lehetőségekre koncentráltak, ezért a tudományos igényű, de terjedelmes elemzések háttérbe szorultak. A másik szempont a megbízás gyakorlati megvalósítására vonatkozó elképzelések kiérleltsége volt - ebben a későbbi nyertest tartották a legjobbnak. A közbeszerzésen alulmaradt cégeknek máig volt lehetőségük jogorvoslati kérelemmel élni a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Ezt többen meg is tették volna, ám a gazdasági minisztérium röviden lezárta az ügyet azzal, hogy arra kérte az ITD Hungaryt, álljon el a megbízástól.

 

Gazdasági minisztérium röviden lezárta az ügyet azzal, hogy arra kérte az ITD Hungaryt, álljon el a megbízástól
ITD Hungary
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.