Visszavágott az Apple-nek a Samsung

Erkölcsi értelemben komoly, anyagi vonzatait tekintve már szerényebb győzelmet aratott a Samsung legnagyobb riválisa, az Apple fölött, ráadásul egy amerikai bíróság előtt, visszavágva egy tavaly őszi vereségért.

A keddi ítélet szerint az Apple megsértette a Samsung egyik szabadalmát a sok ezer közül, s ezért az azt felhasználó készülékek ezentúl nem hozhatóak forgalomba az Egyesült Államok területén. A bíróság két hónapos türelmi időt adott az Apple-nek az ítélet végrehajtására, de a cég nem hagyja annyiban, feljebbviteli fórumhoz fordul ártatlansága bizonyítására.

A korlátozás az AT&T és T-Mobile US, továbbá két kisebb regionális amerikai mobilszolgáltató számára gyártott eszközök közül az iPhone 3GS, az iPhone 4 és az iPad 2 3G behozatalát érintik. Az adatátviteli szabadalmat egyedül e cégeknek szánt modellekbe építette bele az Apple, így az ítélet hatálya nem terjed ki a többi iPhone-ra és modernebb iPadokra.

A szokásos vita a két cég között most is anyagi természetű volt. Az Apple nem tudta hitelt érdemlően megindokolni a bíróság előtt, hogy miért használta fel fizetés nélkül a kérdéses Samsung-szabványt, holott arról tudomása volt, hogy tilosban jár, hiszen előzőleg a dél-koreaiak jelezték, átadják a szabadalom használati jogát – persze nem ingyen.

A világ második legértékesebb cége azonban nemet mondott a 2,4 százalékos royalty-igényre, amelynek vetítési alapja nem is a készülék, hanem maga az ominózus alkatrész lett volna. Kétségtelen, hogy a sok kicsi sokra megy alapigazsága és a fenti készülékek fényes eladási statisztikája láttán így is sokmilliós bevételhez segítették volna legnagyobb riválisukat, az okostelefonpiac első számű szereplőjévé előlépett Samsungot.

A két cég között folyó szabadalmi vitákból már elegük van az amerikaiaknak, maga Barack Obama elnök is értelmetlennek nevezte az acsarkodást, s a közvélemény szerint az érintetteknek egymás közt, s nem a bíróságok előtt kellene egyre szaporodó vitáikat rendezni. Jelenleg négy kontinensen szabadalmi perek tucatjai folynak a Samsung és az Apple között – váltakozó sikerrel. A felek kiegyezhetnének döntetlenben ahelyett, hogy dollármilliókat költenek feleslegesen ügyvédekre.

A Samsung most visszavágott a tavaly őszi vereségért, akkor 600 millió dolláros kártérítésre kötelezte őket egy kaliforniai bíróság arra hivatkozva, hogy a Galaxy modellcsaládjuk formavilágában, megjelenésében kísértetiesen hasonlít az iPhone-okre, azaz a dél-koreaiak megsértették az Apple ehhez fűződő szabadalmi jogait.

Mindenesetre független szakértők szerint a mostani per eredménye nem hozza közelebb egymáshoz az ellenérdekelt feleket, ők továbbra is marakodni fognak a 294 milliárd dollár éves forgalmúra becsült okostelefon-piacon megszerezhető minden egyes plusz százalékért. Ketten együtt a piac közel felét uralják. Az Apple az Egyesült Államokban piacvezető, a Samsung viszont a globális eladási statisztikában áll az élen.

Az IDC piackutató szakértője, Will Stofega a Bloombergnek azt mondta, hogy a felek között már olyannyira elmérgesedett a viszony, hogy esély sincs az enyhülésre. Hatalmas, milliárdos tétekről beszélhetünk, ez pedig mindennél erősebb érv amellett, hogy ne legyenek tekintettel arra, mit szólnak az emberek a végeláthatatlan pereskedéseikhez. Az Apple egyébként még bízhat abban, hogy Barack Obama élve jogával feloldja a behozatali tilalmat, de a szakértők szerint az elnök nem szokott beavatkozni ilyen ügyekben, főleg ha egy amerikai vállalatról derül ki, hogy megsértette a szabadalmi védettséget, és azzal másnak kárt okozott.

A Samsung Galaxy fényessége háttérbe szorítja az Apple iPhone-ját. Most a dél-koreaiak nyertek pert, de a háborúskodásnak még koránt sincs vége.
Men are silhouetted against a video screen with an Apple Inc logo as they pose with a Samsung Galaxy S3 smartphone in this photo illustration taken in the central Bosnian town of Zenica, May 17, 2013. Overtaking Apple Inc as the world's leading maker of smartphones has stretched Samsung Electronics Co's in-house supply lines, and the South Korean firm is now courting some of its rival's main parts suppliers as they jostle to rule the $253 billion smartphone market. REUTERS/Dado Ruvic (BOSNIA AND HERZEGOVINA - Tags: BUSINESS TELECOMS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.