Visszautasította az Aer Lingus a Ryanair felvásárlási ajánlatát

Nem sokat vacakolt az ír állami tulajdonban lévő Aer Lingus légitársaság igazgatósága fapados honfitársa, a Ryanair hétfőn benyújtott hivatalos ajánlatának tanulmányozásával. Keddre megszületett a nemleges válasz. Az Aer Lingus részvényesei január 5-ig elvben elfogadhatják a nekik címzett „lánykérést".

A diszkont légitársaság már eddig is közel 30 százalékos tulajdonosa volt az Aer Lingusnak, melyért részvényenként most 1,40 eurót kínált. Ez az összeg mindössze a fele a 2006-os kivásárlási javaslatban szereplő árnak. Ez utóbbit az Európai Unió nem hagyta jóvá, mert megsértette a versenyszabályokat. A Ryanair vezérigazgatója viszont arra hivatkozott, hogy a felajánlott vételár 25 százalékkal magasabb, mint az Aer Lingus tőkepiaci értéke volt november 28-án, amikor a Ryanair jelezte, hogy „volna benne hajlandóság" az Aer Lingus bekebelezésére.

Múlt héten az ír Kivásárlási Bizottság (Takeover Panel) két kifogást is talált a Ryanair ajánlatába foglalt garanciákban, mert azok az egyik részvényesnek, azaz az ír kormánynak kedveznek. A Ryanair többek között ígéretet tett arra, hogy ha megkaparintja az Aer Lingust, az csak akkor adhatja el heathrowi le- és felszállási jogait (slot), ha az ír parlament mindkét háza jóváhagyja.

Michael O`Leary, a Ryanair rendszerint „ellentmondásosnak" nevezett, szókimondó főnöke szerint az Aer Lingus a „vesztébe rohan", amikor bárkivel, kivéve ír konkurenciáját, hajlandó lenne frigyre lépni. Megjósolta egyben azt is, hogy a polgári légiközlekedésben folytatódik a konszolidáció, egészen addig, amíg négy nagy társaság marad csak talpon, a Ryanair, a Lufthansa, az Air France/KLM és a British Airways. (London)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.