Visszatérhet a Margitszigeti ásványvíz

Az ország első palackozottvíz-gyártója, a margitszigeti ásványvízüzem újraindítása érdekében kötött együttműködési megállapodást kedden a Szentkirályi Ásványvíz Kft. és a Fővárosi Vízművek (FV) Zrt. - jelentették be a felek.

Egyértelmű szándék a felek részéről, hogy a Margitszigeti ásványvizet a magyar piacra visszavezessék – mondta Haranghy Csaba, a FV vezérigazgatója. Ehhez partnerül a Szentkirályit több tárgyalási forduló után választották ki. Az összefogásban a Szentkirályi a palackozó technológiát hozza, a gyártáshoz szükséges vizet pedig a Fővárosi Vízművek biztosítja – vázolta Balogh Levente az ásványvízes cég tulajdonos ügyvezetője.

Hogy pontosan hogyan indul majd újra az üzem arról egyelőre részleteket nem árultak el. Mint megjegyezték ennek oka, hogy a mostani megegyezés egyelőre csak az újraindítás tervezéséről, annak lehetőségeinek kivizsgálásáról szól. Éppen ezért az sem világos még, hogy a gyártásra létrehozandó vegyesvállalat hogyan áll majd fel.

A Népszabadság kérdésére Haranghy Csaba kifejtette: egyelőre vizsgálják, hogy milyen forrásokat, akár uniós pénzeket lehetne a projektbe bevonni éppen ezért sem tudnak most konkrét részleteket ismertetni. Annyit hozzátett: a felállítandó vegyesvállalatban csak a Szentkirályi és a Fővárosi Vízművek vesz majd részt, harmadik felet nem vonnak be.

Felvetésünkre a FV első embere kifejtette, hogy a megvalósíthatósági tanulmány vélhetően február végére készül majd el, mint ahogyan a közös cég is akkorra állhat fel. Addig még viszont komoly finanszírozhatósági és jogi kérdések vannak hátra. Balogh Levente ha a gyártás elemeiről nem is, ám a tervekről már elárult néhány részletet.

Az üzemet mindenképpen a jelenlegi margitszigeti csarnokban akarják működtetni, ehhez újabb zöld területek elfoglalására nem lesz szükség. A gyártáshoz minden esetre új palackozó sorra is szükség lesz, amelynek költségei – egy viszonylag kis kapacitású gép esetében – 2-3 millió eurótól indul – tette hozzá. A raktározást viszont már az szigeten kívül oldják majd meg, a Szentkirályi hálózatán belül, úgy hogy mindez minél kisebb környezeti terhelést jelentsen az üzem környékén.

A piacra lépés érdekében egyébként a vállalatok megkezdik a margitszigeti palackozó felújítását, valamint az arculat és a kiszerelés megtervezését is. Utóbbival kapcsolatban kifejtette: a tervek szerint egy 1,5 literes pet palackkal és egy 0,33-as csatosüveggel jelennének meg. A szándékok szerint a kivitelezés alapján mindenképpen prémium termékként fog feltűnni az új Margitszigeti ásványvíz.

Azt a kérdést, hogy a gyártás beindítása mekkora összeget emészt majd fel, a felek elhárították mondván: erre a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése után tudnak válaszolni, s akkor lehet megmondani azt is, hogy mekkora külső forrás lehet a projektbe bevonni. Az üzem újraindítására azért is erős szándék mindkét cégnél – tette hozzá az előzőekhez a Szentkirályi vezetője, mert a 2010 januárjától a Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. a termelést a területen felfüggesztette, így azóta a margitszigeti üzem kihasználatlanul áll, holott az itt található természeti kincs nemzeti érték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.