Visszatér Bill Gates a Microsoft élére?

A Bloomberg szerint a 46 éves Satya Nadella veszi át a Microsoft irányítását, és ennek az az ára, hogy Bill Gates lemond az elnöki posztról, de visszatér mint a vezérigazgató tanácsadója. A nagy elődök árnyékában egyetlen jelölt sem akarta vezetni a világ legnagyobb szoftvercégét. Tavaly augusztus óta tart a casting a Microsoft fővezéri pozíciójára, amióta Steve Ballmer bejelentette, hogy lelép a színről.

Bill Gates elnöki posztjába került, hogy kiválasszák a Microsoft új vezetőjét, aki Steve Ballmert követi a vezérigazgatói székben. A hosszas találgatások ezzel - feltéve, ha helyes az értesülés - véget érnek, s Satya Nadella átveheti a kormányrudat a Microsoftnál. A Bloomberg belső forrásokra hivatkozik. Tavaly augusztus óta tart a casting a Microsoft fővezéri pozíciójára, amióta Steve Ballmer bejelentette, hogy lelép a színről.

A 46 éves Nadellát több mint 100 potenciális jelölt közül választotta ki a cég igazgatótanácsa, hamarosan pedig a hivatalos bejelentésre is sor kerülhet. Aspiránsként említették még Stephen Ellopot, aki a Nokiát vezeti immár három éve - ismeretes, hogy a Nokia mobilkészülék-üzletágát nemrégiben vásárolta meg a redmondi cég.

Satya Nadella indiai származású, 1992-ben a Suntól igazolt a Microsofthoz, és jelenleg a vállalati szoftverekért, a felhőalapú szolgáltatásokért és az adatközponti megoldásokért felelős részleg irányítója. Korábban a szervertermékekért és fejlesztői eszközökért felelős részleget rázta fel, azt megelőzően pedig az online kutatás-fejlesztési tevékenységet irányította, szerepe volt például a Bing kereső alapinfrastruktúrájának felépítésében - ez utóbbinak a megítélése legalábbis vegyes.

Magát Nadellát azonban jó vezetőnek tartják, aki szót ért a legkülönfélébb alkalmazottakkal - ez a képesség Ballmer és Gates esetében sem volt túl erős: mindketten fanatizálni tudták a dolgozóikat, de az egyéni problémáikat nem voltak képesek átlátni. Nadella igazi nagyvállalati szemléletű mérnök, consumer területen tapasztalata szinte nincs, így kinevezése üzenet is lehet a világnak, hogy Redmond egy vállalati fókuszú cégként képzeli el a jövőjét.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

22 éves microsoftos múltja miatt - sokan kívülről érkező, friss szemléletű vezetőre számítottak - több elemző is csalódott, ugyanakkor belső projektjei nagy sikert hoztak. A Bing nem annyira, de az Azure és az Office 365 igen. A keresést nehezítette, hogy a szóba jöhető jelöltek mindannyian megemlítették: Bill Gates igazgatósági elnöksége és Steve Ballmer tagsága korlátozza a stratégiai mozgásterüket, hiszen a nagy elődök túlságosan dominánsak a Microsoft legfőbb döntéshozó, stratégiai testületében, amely a vezérigazgató egyetlen főnökének számít.

A Bloomberg információi szerint Gates megértette a problémát, és le fog mondani az elnökségről. Ugyanakkor a cég működésében a mostaninál aktívabb szerepet vállal majd, ezt azonban nem a vezér főnökeként, hanem tanácsadójaként teszi majd. Gates-t az igazgatótanács elnöki posztján John Thompson váltja majd fel, az egykori Symantec-vezér a legmagasabb rangú független (azaz se nem tulajdonos, se nem alkalmazott) igazgatósági tag. Ez egyfajta gesztus a tulajdonosok felé a Bloomberg szerint, amiatt, hogy ős-microsoftos vezért választottak.

Satya Nadella
Satya Nadella
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.