Visszamenőleges illeték törölve!

Visszamenőlegesen módosították az illetéktörvény problémás átmeneti rendelkezését, amely a takarékbetétek illetékmentes ajándékozását visszamenőlegesen adóztatta volna.

Az országgyűlés június 14-én fogadta el azt a törvényt, amely módosította az illetéktörvény 2013. január 1-től hatályos azon átmeneti rendelkezését, amely illetékfizetési kötelezettséget írt elő az ajándékozás időpontjában, vagyis 2012-ben vagy azelőtt még illetékmentesnek számító takarékbetét ajándékozásra is, ha az ajándékozás csak 2013. január 1-jét követően, bejelentéssel vagy más módon jutott az adóhatóság tudomására. A jogszabályt már ki is hirdették.

Ez a korrekció megoldást jelent azok problémájára is, akikre az adóhatóság már kiszabta a 18 százalékos illetéket, még akkor is, ha nem fellebbeztek a döntés ellen, hanem esetleg már be is fizették az illeték összegét. A módosítás következtében ugyanis azok a takarékbetét ajándékozási ügyletek is egyértelműen illetékmentesek lettek, amelyek a módosítást megelőzően, de már 2013. január 1-je után jutottak az adóhatóság tudomására - írja Fajcsák Gábor, adómenedzser, nemzetközi adószakértő.

A módosítás következtében a magánszemélyeknek lehetőségük van az adóhatóságtól jogorvoslatot kérni, amelynek keretében az adóhatóságnak az általa korábban kiszabott illetéket törölnie kell, illetve az ilyen jogcímen már befizetett illetékeket vissza kell fizetnie. Az eljárás az adózó kérelmére indul, és a kérelmet az elévülési időn belül lehet csak benyújtani.

Az illetéktörvény 1991-től egészen a tavalyi év végéig  illetékmentes ügyletnek számította a takarékbetét – ideértve a bankszámlán lévő pénzt – ajándékozását. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a magánszemélyek között bankszámlán keresztül történő pénzajándékozás nem járt semmilyen adó- vagy illetékfizetési kötelezettséggel. Ezt a szabályt a tavalyi adómódosítások során 2013. január 1-jével hatályon kívül helyezték, ezért az idei évtől kezdve illetékkötelezettséggel jár a bankszámláról bankszámlára utalt pénzajándékozás, amennyiben az nem egyenes ági rokonok között történik.

Az illetéktörvénybe bekerült egy érdekes rendelkezés, miszerint az elévülési időn belül illetékmentesen ajándékozott pénzek - így a takarékbetét -, amennyiben az ajándékozást nem jelentették be az adóhatóságnak, január 1-jétől visszamenőleg illetékkötelessé váltak.  Magyarul, ha valaki korábban a bankszámlájára mástól ajándékként 150 ezer forintot meghaladó összeget kapott, és azt elmulasztotta bejelenteni, akkor a megszerzett összeg után – legalábbis a NAV szerint – az új szabályok szerinti illetékmentesség hiányában 18 százalékos mértékű ajándékozási illetéket kell fizetnie.

Az illeték megállapításához való jog nem az adókötelezettség keletkezésétől, hanem az ügylet bejelentésétől, vagy ha ezt elmulasztották, akkor az adóhatóság tudomására jutásától számított 5 év elteltével évül el, tehát extrém esetben akár 20 évvel ezelőtti ajándékozásra is adókötelezettség keletkezhet - derül ki Fajcsák Gábor másik blog bejegyzéséből. Ezeket a visszásságokat orvosolta az újabb jogszabály.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.